Nagy Danit Szabó Zsolt Dávid váltja a M1RA-nál

Az idei szezon nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltük. Az elmúlt időszak sorozatos sikertelensége miatt úgy döntöttünk, elválnak útjaink a M1RA-tól” – jelentette be szűkszavúan Nagy Dániel, majd a M1RA is hasonlóan rövid közleményben tudatta, hogy elválnak útjaik a versenyzővel.

Kevéssel a TCR Európa-kupa augusztus 2-4-i németországi fordulója előtt értesültünk arról, hogy Nagy Dániel és édesapja döntése értelmében versenyzőnk nem tart a csapattal Oscherslebenbe a hétvégén. Elhatározásukat tudomásul vettük és tiszteletben tartjuk. A 12 versenyhétvégén 8 dobogót hozó közös történetünk tavaly a WTCR-ben második helyezést hozó hungaroringi hétvégével kezdődött, aztán Assenben Dani pályafutása első nemzetközi győzelmét ünnepeltük, és 2019 is dobogóval indult számára az Európa-kupában. Bár a szezon folytatása nehezebben alakult, ennek ellenére ugyanúgy hiszünk Dani és a csapat képességeiben, illetve abban, hogy együtt jó esélyünk lehetett volna visszatérni a sikerek útjára akár már Oscherslebenben. Nekünk most az előttünk álló versenyhétvégére kell koncentrálnunk, amelyen a bajnokság második helyén álló Luca Engstlerrel folytatjuk a harcot az Európa-kupa megnyeréséért. Eközben dolgozunk Dani helyettesítésén, ami fontos lenne a csapatbajnoki esélyeink életben tartásához, hiszen itt a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán. A váratlan helyzet és az idő rövidsége miatt adminisztrációs akadályok is nehezítik a dolgunkat, de ha sikerrel járunk, a lehető leghamarabb beszámolunk a fejleményekről. Ha nem, akkor a megszokottaktól eltérően csak egy autóval indulunk Oscherslebenben. ” – írta közleményében a csapat.

Az adminisztrációs akadályok elhárultak, és immár hivatalos, hogy Dani helyét Szabó Zsolt Dávid veszi át. “Este tízkor tudtam meg, hogy lenne lehetőség autóba ülni a M1RA-nál, és utána nem is bírtam aludni egész éjjel. Amiatt aggódtam, hogyan tudjuk majd ilyen rövid időn belül kiváltani az induláshoz szükséges versenyzői licencemet, ami az utolsó pillanatig kérdéses volt. Örülök, hogy minden akadály elhárult, de semmilyen elvárás nincs a hétvégi eredményekkel kapcsolatban. Oschersleben nekem a csapattal és az autóval való összeszokásról szól majd, a célom pedig a tisztes helytállás” – nyilatkozta a 23 éves pilóta, aki utolsó versenyein még zengős színekben gyors volt ugyan, de komoly autótörései maradtak inkább emlékezetesek. Zsolti nagyon sportszerűen ezeket is felvállalta, és a hétvégi verseny előtt Michelisz Norbitól is kért néhány tanácsot: “„Beszélgettünk vezetéstechnikai dolgokról is, amiket a múltban nem a legjobban csináltam, de most legalább ilyen fontos volt nekem a lelki rész is, hogyan dolgozzam fel a mostani helyzetet. Több mint nyolc hónapja nem ültem versenyautóban, csak gokartban, ami miatt van bennem drukk, de a Norbiból áradó nyugalom és határozottság sokat segített.”