Legendás pályára tér vissza a DTM

Race start

Négy év szünet után tért vissza az Egyesült Királyságba a Német Túraautó Bajnokság, a hétvégén az egyik utolsó oldschool pályán, Brands Hatch-ben folytatódik a bajnokság.

2006 és 2013 között már rendeztek itt DTM futamokat, de csak az alig két kilométeres Indy nyomvonalon, idén a majd négy kilométeres GP verziót használják a pilóták, akik közt alig néhányan vannak akik versenyeztek már ezen a nyomvonalon.

Növeli a kihívást, hogy az időterv nagyon szoros. Míg a másik kilenc versenyhétvégén már pénteken kezdenek a szabadedzésekkel, a zajvédelmi előírások miatt Brands Hatch-ben csak szombaton gurulhatnak először pályára az autók. Ezen a napon két 25 perces szabadedzés alatt kell megtalálni a beállításokat, majd alig több, mint egy óra múlva már az első időmérő következik. Vasárnap már csak egyetlen 20 perces szabadedzés lesz a kvalifikáció és a második futam előtt.

“Brands Hatch nehéz hétvége lesz.” – mondta a bajnokságot vezető Gary Paffett. “Számomra ez a hazai pálya, de nem versenyeztem itt túl sokszor. Ez a mezőny nagy részére is igaz. Nem ismerjük túl jól a pályát, és pénteken sem lesznek szabadedzések. Nehéz lesz, de biztos vagyok benne, hogy az autónk jól fog működni. Remélem összejön néhány jó eredmény.” 148 pontjával a brit jelenleg vezeti a bajnoki pontversenyt a 121 pontos Paul Di Resta és a 101 pontos Timo Glock előtt. Paffett és Di Resta előnyben lesz ezen a hétvégén, mert nem csak hazai pályán versenyeznek, hanem győztek is már Brands Hatch-ben. A listavezető 2012-ben, Di Resta pedig 2009-ben és 2010-ben állt a dobogó tetején

A Brands Hatch-i hullámvasút sok gyors gyors jobbos kanyart tartalmaz, ami különösen megterheli majd a bal első gumikat. Az erdős részen lévő kanyarokat a szimulációk alapján több, mint 170 km/h-s sebességgel fogják bevenni. A pálya leggyorsabb részén a Hawthorns Bend előtti féktávon nyitott DRS-sel 250-es tempóról fékeznek majd, míg a leglassabb pont a Druids hajtűkanyar előtt található, itt 75 km/h-ra lassítanak majd a versenyzők.

A BMW újonca, Philipp Eng és a Mercedes pilóta Daniel Juncadella már versenyeztek a GP nyomvonalon. “Ismerem a pályát, mert tavaly versenyeztem itt egy BMW M6 GT3-mal a Blancpain GT-ben. Brands Hatch olyan, mint egy kicsinyített Nordschleife. Amint elhagyod az Indy nyomvonalat, olyan, mintha egy teljesen más pályára érnél. Az erdős részen, amikor eléred a jobbosokat, bátorságra van szükséged, mert a második szektorban vannak olyan kanyarok, ahol nem látod a csúcspontot” – mondta Eng.

Jamie Green számára is hazai pálya Brans Hatch. Bár 11 pontjával jelenleg utolsó a bajnokságban, a rutinos DTM pilóta bízik benne, hogy fordul a szerencséje és fontos pontokat tud szerezni. “A GP nyomvonal egy igazi oldschool versenypálya, hosszú, gyors kanyarokkal. Kicsit olyan, mint Zandvoort. Izgalmas lesz nekünk pilótáknak is, igazi nagy tempójú kihívás lesz. Még soha nem nyertem hazai pályán a DTM-ben, nagyszerű lenne, ha idén sikerülne.” – mondta Green.

A motorsportok hazájában a betétprogramok közt is lesz egy-két csemege, a TT versenyző,  23-szoros MAN szigeteki győztes John McGuinness Norton SG7 motorjával tart bemutatót, valamint  egy Arrows FA13b-t és egy Dallara F191-et is fut majd bemutató köröket.

foto: DTM Media