Glock: “Nem kellene elhagynotok a bajnokságot, ti kib…….tt idióták!”

Ezekkel a szavakkal fejezte be a hockenheimi második DTM futamot a győztes Timo Glock, miután körökön át tartó óriási csatában védte meg elsőségét a tizedik helyről rajtoló Gary Paffettel szemben. A szombaton győztes britet a végén még Mike Rockenfeller is megelőzte, így a vasárnapi versenyen a BMW, az Audi és a Mercedes is dobogós helyezéssel ünnepelhetett.

A legjobb kib….tt verseny. A pokolba Mercedes, ez az amiért nem kellene elhagynotok a bajnokságot, ti kib….tt idióták” – egészen pontosan így hangzott Timo Glock rádióüzenete a verseny végén, és aki látta a futamot, nem is igazán tud vitatkozni a némettel. Glock azt is elmondta, hogy életében egyszer volt hasonló csatája, még 2007-ben a GP2-ben Lewis Hamilton ellen. (rosszul emlékezett, 2006-ban történt az eset: https://www.youtube.com/watch?v=TyhKjil_bmI )

A poleból induló Glockot több mint 20 perccel a verseny vége előtt érte utol Paffett, majd a búcsúzó Ekström hathatós segítségével támadási pozícióba került, és elkezdődött kettejük 20 perces csatája. A DRS nyitások terén Glock állt jobban, és talán ez volt a döntő momentum, de ez az a verseny volt ahol nem a végeredmény számít, hanem az az elképesztő rutin és tisztelet, ahogy megpróbáltak egymás eszén túljárni. Felesleges többet írnunk róla, beszéljen a videó, érdemes rászánni azt a 20 percet. Sőt! Az újonc Joel Eriksson is parádés versenyt futott, és a szombaton még szenvedő Rockenfeller versenyzése is élményszámba megy. A lényeg 51:19-nél kezdődik. 

A DTM idén megváltoztatta a szabályokat, az autók leszorítóereje drasztikusan csökkent, de amint láttuk, ez nem ment a versenyek kárára. A szombati időmérőn 1 másodpercen belül volt a mezőny, a vasárnapi kvalifikáción pedig a 18 állandó versenyző (Ekström csak búcsúzni ugrott be) 7 tizeden (!) belül volt egymáshoz képest. 

Visszatérve a kezdeti gondolatokhoz, a Mercedesnek tényleg érdemes lenne felülvizsgálni álláspontját, mert ilyen versenyeket kevés bajnokságban látni. Egyébként le a kalappal a stuttgartiak előtt mert Glock szavaira a (mű)felháborodás helyett így reagált a DTM program vezetője, Ulrich Fritz:

“Jó hallani, hogy értékelnek minket mint versenytársakat és sportembereket.” 

Amíg egy bajnokságban ilyen a légkör, és ennyire jó versenyek vannak, addig mi biztosan nem távoznánk. Úgyhogy továbbra is drukkolunk, hogy 2019-ben a Japán Super GT-vel legalább részben közös bajnokságban ott legyen a BMW, az Audi, a Mercedes, a Lexus, az Infinity és az Acura.

A DTM Hockenheimi második futamának végeredménye:

1 Timo Glock RMR BMW 58m04.067s
2 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 2.078s
3 Gary Paffett HWA Mercedes 3.099s
4 Joel Eriksson RBM BMW 3.481s
5 Loic Duval Phoenix Audi 3.854s
6 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 4.129s
7 Rene Rast Rosberg Audi 4.849s
8 Bruno Spengler RBM BMW 8.862s
9 Paul Di Resta HWA Mercedes 11.082s
10 Augusto Farfus RMG BMW 11.265s
11 Marco Wittmann RMG BMW 14.590s
12 Robin Frijns Abt Audi 15.093s
13 Nico Muller Abt Audi 17.858s
14 Philipp Eng RMR BMW 18.303s
15 Lucas Auer HWA Mercedes 22.103s
16 Mattias Ekstrom Abt Audi 23.148s
17 Jamie Green Rosberg Audi 23.853s
18 Daniel Juncadella HWA Mercedes 32.993s
Edoardo Mortara HWA Mercedes kiesett

A DTM Hockenheimi első futamának végeredménye:

1 Gary Paffett Mercedes 36 58m03.639s
2 Lucas Auer Mercedes 36 1.449s
3 Timo Glock BMW 36 6.514s
4 Edoardo Mortara Mercedes 36 8.198s
5 Pascal Wehrlein Mercedes 36 11.391s
6 Bruno Spengler BMW 36 15.758s
7 Paul Di Resta Mercedes 36 16.600s
8 Daniel Juncadella Mercedes 36 16.969s
9 Rene Rast Audi 36 18.268s
10 Loic Duval Audi 36 19.646s
11 Marco Wittmann BMW 36 20.740s
12 Joel Eriksson BMW 36 21.294s
13 Nico Muller Audi 36 22.421s
14 Mike Rockenfeller Audi 36 23.987s
15 Augusto Farfus BMW 36 28.724s
16 Philipp Eng BMW 36 29.486s
17 Mattias Ekstrom Audi 36 30.649s
18 Robin Frijns Audi 36 31.660s
19 Jamie Green Audi 36 44.973s