Csucsu EB projektje mögött komoly gyári háttér is van!

Csucsunak nagyon sűrű a 2018-as programja. Bár a Ralikrossz-világbajnokságon nem indul, de ahogy azt már megírtuk, az Európa-bajnokságon ott lesz egy Fabiával, a zónabajnokságban egy Twingóval, sőt a raliban is komoly tervei vannak. Az orfűi A123 Teszt Ralin találkoztunk vele, ahol egy Lada VFTS-t terelgetett, és ki gondolta volna, de először vezetett hátsókerékhajtású versenyautót.

“Régi vágyam volt, hogy VFTS-sel versenyezzek. Gyerekkoromban, amikor kijártam versenyekre ez az autó volt a minden. Édesapámnak már néhány éve megvan ez a kocsi, és most is úgy volt, hogy ő indul, de aztán közbejött neki valami, én pedig feláldoztam magam” – meséli az indulás körülményeit Csucsu, majd azt is elárulta, hogy az orosz vas bizony megizzasztotta. “Vannak olyan hosszú ívű kanyarok, ahol negyedik fokozatban 110-130 között megyünk, és az első körökben amikor próbáltam kigyorsítani az autót, ráléptem a gázra, és elindult a hátulja. Eddig ugye elsőkerekessel, és összkerekessel mentem, de hátsókerékkel még nem, ez az első versenyem, és ilyenkor csak arra gondolok, hogy ne történjen semmi probléma, és valahogy össze kell szednem az autót. Szerencsére a nap második felére már jó lett, már a ladás mezőny elejében tudtunk menni, mi is jól érezzük magunkat,  jó a verseny.” Sajnos kicsit elkiabálta dolgot, az utolsó gyorsaságira ugyanis a generátor megadta magát a Ladán, de így is jót autóztak Orfűn.

Az idei tervek között a raliról is csiripeltek a madarak.
“Érdekes kérdés, mert valójában az történt, hogy volt egyetlenegy találkozóm egy navigátorral, akivel arról beszélgettünk, hogy lehetséges, hogy összeülnénk idén. Másnap már több helyről hallottam vissza, hogy mi meghódítjuk Európát a raliban. Ennyire konkrét tervek még nem születtek, de dolgozunk rajta, és örülnék, ha egy-két Eb futamon el tudnánk indulni a raliban is. A technikát illetően még nem tudok mit mondani, többekkel tárgyalunk, de mindenképpen magyar csapatot preferálnék.”

A ralikrosszban már írtunk a terveidről, ami kicsit meglepő volt, hogy egy viszonylag ismeretlen csapattal vágsz neki az Eb-s kalandnak. Miért döntöttél a belgák és a Skoda Fabia mellett?
“Nagyon hosszas gondolkodás eredménye volt az, hogy az EB mellett döntöttünk. Úgy gondoltam, hogy jobb néha egyet visszalépni, hogy lehessen egy kis lendületet venni, és később egy nagyobbat ugrani előre. Azt gondoltam, hogy legyen csak öt versenyünk, de teszteljünk többet, és készüljünk fel úgy azokra a futamokra, hogy sokkal jobbak legyünk, mint ahogy tavaly sikerült.”

Egyelőre viszont nem álltok jól, mert az Eb nevezési listáján egy Volkswagen Polo áll a neved mellett.
“Valóban nem készül el addigra a Skoda, így Peter Hedström egyik Polojával indulok a szezonnyitón. Az új autóban azonban nagyon bízom, ugyanis egy Fabia R5-ön alapul, természetesen a ralikrossznak megfelelő motorral és hajtással, és nagyon fontos, hogy mellettünk lesz a Proflex, mint gátló gyár, akik nagyon komolyan veszik ezt a projektet. Hat darab tesztet teljes egészében ők fognak állni, így tulajdonképpen a Proflex tesztpilótája leszek, ami nagyon nagy csábító erő volt a csapat mellett. “

Honnan jött velük a kapcsolat?
“A céljuk, hogy betörjenek erre a piacra. Nagy konkurenciájuk a Reiger, amelyik szintén holland cég, így egy kis belharcot indítanak itt a ralikrosszon belül. Nagyon érdekes volt, ahogy megtaláltak. Facebook üzenet érkezett egy számomra ismeretlen embertől, és még link is voltam, és fél nap után válaszoltam, de aztán szépen felépült az együttműködés, ami nagyon érdekesnek tűnik.”
A tavalyi világbajnoki szereplésed és az annak köszönhető publicitásnak is része lehetett ebben? Elég sok videón szerepelt az autód.
“Elképzelhető. A személyes találkozásunkon mondta, hogy nagy potenciált látott abban, ahogy kezelem az autót, viszont többször azt érezte, hogy az autó nem szolgálja ki azt, amit én kérnék tőle, és hogy azt gondolta, hogy azok a konstans körök amikre én képes vagyok, nekik megfelelőek lennének a teszteléshez.

És mi a terv a Super-1600-ban, hiszen ott áll a garázsban a Twingó is?
“A Twingóval az volt a tervem, hogy ha már ott vagyok az Eb-n, akkor szerettem volna bérbeadni. Egy-két versenyre van már érdeklődő, és remélem meg is fog valósulni. Emellett zónabajnokságokon szeretnék még elindulni vele, de azt már tényleg csak a móka kedvéért.”

Ahogy itt beszélgetünk, nekem úgy tűnik, hogy ezt a szezont sokkal felszabadultabban kezded, mint a tavalyit, pedig a programod sűrűbb lesz.
“Többször beleestem már abba a hibába, hogy görcsössé váltam,  amikor nagyon meg akartam valamit csinálni, és ezzel átestem a ló túloldalára. Még apám mondta egyszer, hogy: Fiam, akkor mész a legjobban, amikor a gumin billegve fagyit eszel. Igaza van, amikor az ember tényleg jól érzi magát a versenyen, akkor az eredmény is jönni fog, ebben én is biztos vagyok. Így ez lesz az idei cél, olyan állapotba kerülni a versenyeken, hogy élvezzem is amit csinálok. No meg persze kell hozzá az is, hogy a Skoda jó legyen!”

foto: Csucsu facebook / Gyenis Niki