Itt az év első ralijának versenykiírása – A123 Teszt Rallye 2018

Már csak három hét és újra lehet ralizni itthon is. A hazai évad szokás szerint Orfűn kezdődik, ahová minden kategória versenyzőit várja a Marco Racing Team csapata, így a nézők az ORB, ORC, R2, Historic, MARB és Sprint mezőny autóit is látják majd a versenynapon, március 16-án.

A Nemzeti ünnepet követő napon az Orfű – Abaliget – Orfű gyorsaságit teljesíti a mezőny mindkét irányban. Az első osztályú pálya mellett gyönyörű környezet is várja a versenyzőket és a nézőket. Mindig elmondjuk, hogy családi programnak sem utolsó az év első ralija, mert egy kiránduláshoz a tavaszi Mecseknél kevés alkalmasabb helyszín van. Nyílik már a hóvirág, ha pedig a fejtetőre állt időjárás miatt igazi hó lenne azon a napon, annak a ralisok örülnének a legjobban.

Március 15-én az adminisztratív teendőkkel foglalkozik a mezőny, majd 16-án reggel 7:30-kor indul az első gyors. Az, hogy ki hányszor teljesíti, a kategóriától függ. Az első osztály akár duplázhat is, így 12 szakaszon 84 kilométernyi tesztre is lehetőség van, no meg a nézők is jól járnak, mert többször látják a nagyokat. A MARB-osok eggyel többször mehetnek, mint tavaly, idén mindkét irányban 3-szor teszik meg a távot, ami így összesen 42 kilométer. A Sprintesek pedig öt alkalommal teljesítik az útvonalat.  Versenyzőket nemcsak a Déli Régióból, hanem az egész országból várnak Markó Tiborék, akik még a benzinpénzbe is beszállnak, ha valaki távolról érkezik. Hivatalosabban fogalmazva Régiós Extra kedvezmény az újítás neve, és a lényeg, hogy a pilóta lakcíme és Orfű közötti távolságot figyelembe véve, 150 kilométerenként 5000 forint kedvezményt adnak a nevezési díjból. (Az argentin ralisok azért ne örüljenek, a maximális kedvezmény 15000 Ft.)

A másik idei újítás a Rally Sprint Kupa Junior, amely a ralival most ismerkedők számára remek lehetőség, hogy belekóstoljanak a sportágba. Az RSK Jr résztvevői három gyorsaságit teljesítenek, de csak akkor, ha a verseny előtt sikeres MARB szabályismereti vizsgát tesznek, és persze rendelkeznek egy Rally Sprint Kupa technikai szabályainak megfelelő autóval. A további feltételek a kiírásban olvashatóak.

Az A123 Teszt Rali valójában szombaton ér véget, március 17-én este 9-től a pécsi Cameleon Club-ban a hivatalos Rally Party zárja az év első versenyét. A versenykiírás, és a legfontosabb információk Duen oldalán érhetőek el.

foto: MRT