Tiago Monteiro a Japán versenyt is kihagyja!

Hivatalosan is megerősítette a Honda, hogy Tiago Monteiro a WTCC Japán versenyhétévégéjén sem állhat rajthoz. A legfrissebb orvosi vizsgálatok után a portugál pilótának nem javasolták az orvosok, hogy a hétvégén Japánba utazzon. Monteiro helyettesét nem nevezte meg a csapat, de az biztos, hogy Gabriele Tarquini nem tud beülni az autóba, mert az Adria Racewayen versenyez.

Versenyzői pályafutásom legnagyobb csalódást keltő pillanatai ezek. A csapattal keményen dolgoztunk, hogy bajnokesélyes pozícióba kerüljünk, és nagyon nehéz látni azt, ahogy ez kicsúszik a kezeink közül. A legfrusztrálóbb, hogy a felépülésem nagyon jól halad, csak az időnk kevés, de ezek az események motiválnak is, hogy még erősebben térjek vissza, amikor itt lesz az ideje. Nagyon köszönöm az orvosi csapatnak, akikkel minden nap együtt dolgozunk, és közös célunk, hogy amint lehet visszatérjek a pályára, és köszönöm azoknak akik üzeneteikkel támogatnak ebben a nehéz időszakban” – nyilatkozta a csalódott Tiago Monteiro, aki még a barcelonai teszten a pálya egyes kanyarjában ütközött nagy sebességgel egy fékhiba miatt.

Michelisz Norbert már vasárnap elindult Japánba, az elutazása előtt természetesen őt is megkérdeztük, arról, mi történik akkor, ha Monteiro mégsem indulhat Japánban. “Tarquini lenne a legjobb helyettes, de sajnos ő nem tud velünk versenyezni a hétvégén, így arra is felkészültünk, hogy akár csak ketten álljunk rajthoz Michigamival, ha a csapat nem talál megfelelő helyettest” – mondta Norbi, aki azzal is egyetértett, hogy Monteiro távolmaradása esetén Japánban az a legjobb stratégia, ha a Honda egyértelműen őt segíti a bajnokságban, ahol így Thed Björk marad a közvetlen ellenfél.

foto: Honda Media