Szédítő tempó, hatalmas ugratók – következik a Finn Rali

67. alkalommal rendezik meg a Finn Ralit, amelynek első futamát 1951-ben tartották, nyolc évvel később már Eb futam volt a verseny, majd 1973-ban már 1000 Tó Rali néven került be a WRC versenynaptárba. Arra viszont 1990-ig kellett várni, hogy egy nem skandináv pilóta is diadalmaskodjon, Carlos Sainz nyert abban az évben Toyota Celicával. A finnek így is dominálnak hazai futamukon, az eddigi 66-ból 54 versenyen finn pilóta nyert.

2017-ben 1425 kilométer hosszú lesz a négynapos verseny, ebből 314 kilométert a 25 gyorsasági szakaszon kell teljesíteni. A részletes itiner a cikk végén található. A legkeményebb nap a péntek lesz, majd 16 órát töltenek a pilóták a kormánynál. Igaz, a Finn Ralin minden nap kőkemény, hiszen a gyors murvás szakaszokon a hatalmas ugratók, és a padlógázas erdei utak miatt egy pillanatra sem lankadhat a figyelem. 2016-ban ez a verseny volt a WRC történetének eddigi leggyorsabbja, a győztes Kris Meeke 126.62 km/h-ás átlagsebességgel teljesítette a versenyt. Idénre a legfontosabb változás, hogy az Ouninpohja gyorsaságit újra a klasszikus irányban teljesíti a mezőny. A gumiválasztásnál elsősorban a lágy abroncsokat preferálják majd a versenyzők, de alternatívaként ott lesz a kemény keverék is. A nevezési listán pedig ott van egy magyar páros is, a Szabó Zoltán – Szabó Krisztián duó az Eurosol Skoda Fabia R5-ösével indul a versenyen. Lássuk, hogy a gyári csapatok mivel készülnek a Finn Ralira.

Citroen

A franciák ugyan már feladták az idei szezont és 2018-ra koncentrálnak, de azért titkon abban bíznak, hogy mindhárom három autójuk végre eléri a célt, és a tavalyi győztes Kris Meeke az egyfutamos kihagyás után kipihenten megismétli a 2016-os sikert. Meekenek ez lesz a tizedik Finn Ralija, így ő a legtapasztaltabb a csapatból. 
Mindig is ez volt a kedvenc versenyem, de a tavalyi győzelem után most még különlegesebb lesz itt szerepelni. A világ legjobb murvás pályái vannak itt, hatalmas élvezet ezeken versenyezni. Örülök, hogy újra a C3 WRC-be ülhetek, habár kemény futamra számítok. Jobbára esőben, és hidegben teszteltünk, és ha a hétvégén is ilyen idő lesz, így a tizedik rajthelyem nem lesz előny, ha saras pályán megyünk. Mindenesetre mi beleadunk mindent, hogy jól szerepeljünk” – mondta a brit.

Craig Breen az eddigi négy darab ötödik helye után végre előrelépne. Ez lesz a nyolcadik Finn Ralija, és tavaly már dobogóra állhatott itt.
Ezen a versenyen érzem magam legjobban, és tavaly itt szereztem meg az első dobogó helyezésemet a WRC-ben. A lengyelországi csalódás után, alig várom, hogy versenyezzünk, és jó eredményt érjünk el. Az ötödik helyek után természetesen most előrelépnék, de meg kell várnunk, hogy a körülmények lehetővé teszik e, hogy az élen harcoljunk. A legfrissebb fejlesztéseink jól sikerültek, elégedett vagyok velük” – árulta el várakozásait az ír pilóta.

A Citroen harmadik autóját a szintén komoly finn rutinnal rendelkező Khalid Al Quassimi vezeti majd. Neki is ez lesz a nyolcadik versenye Finnországban, igaz a kilencedik helynél előrébb még nem végzett. Ő a pályabejárás és a jó itiner fontosságát emelte ki, és azt is elmondta, hogy a teszten sikerült felvennie a gyors pályák ritmusát, és kiismerni a Lengyel Ralin már bemutatott új fejlesztéseket. 

A csapat vezetésében is történt egy változás, az eddigi technikai főnök Laurent Fregosit a tesztcsapat vezetője Christophe Besse váltja, aki még 2000-res évek elején a Xsara WRC fejlesztésekor kezdett dolgozni a csapatnál, de pályafutása elején az F1-es Prost csapatnál is dolgozott.

Ford

Az M-Sport csapatvezetője Malcolm Wilson 21 évvel ezelőtt a 10. helyen végzett a Finn Ralin, igaz utána 1990-ben és 93-ban már nem sikerült célba érnie. Csapatának viszont eddig öt győzelme van finn földön, utoljára Latvala nyert velük 2010-ben. 

A Finn Rali a szezon fénypontja, a finnek tudják, hogyan kell jó versenyt rendezni, és a pályákat is ideálisak a ralira. Nagyon gyors, hatalmasak az ugratók és jó a tapadás, így olyan sebességeket érhetünk el, amit minden pilóta nagyon vár már. Ezzel a tempóval harcolunk majd a tizedekért, nagyon szoros csatát várok” –  mondta a bajnoki éllovas Sebastien Ogier, és egyben elnézést kért a csapattól, mert a teszten összetörte az autót, emiatt lerövidült a gyakorlás. A francia tizedik alkalommal indul a Finn Ralin, és 2013-ban érte el legjobb eredményét, akkor megnyerte a versenyt.

A verseny egyik esélyese lesz Ott Tanak, aki Lengyelországban drámai körülmények közt esett ki az utolsó előtti gyorsaságin, így most javítani akar. “Lengyelország nem úgy ért véget számunkra, ahogy akartuk, de a tempónk megvan, és most egy újabb gyors verseny következik, ami ráadásul az egyik kedvencem. A pályák gyorsak, beláthatatlan kanyarokkal a nagy ugratók után, és meglepően sok tapadással, így bátornak és magabiztosnak kell lenned.  Ha nem érzed magad komfortosan az autóban, majdnem lehetetlen a maximumon menni, és ha ezzel időt veszítesz, és ezt nehéz ledolgozni ilyen sebességek mellett. A teszten próbáltuk megtalálni a legjobb beállításokat, és biztos vagyok benne, hogy újra az élen fogunk küzdeni” – fogadkozott az észt versenyző.

A bajnokság hatodik helyén álló Elfyn Evans abban bízik, hogy az időjárás nem lesz olyan pocsék mint Lengyelországban. A jó itinert tartja az egyik kulcsnak, és azt, hogy eltalálják a megfelelő ritmust, mert azok lesznek a kulcsai a jó eredménynek. 

A csapat negyedik autójában újra lehetőséget kap a Lengyel Ralin nagyszerűen bemutatkozó Teemu Suninen, aki első versenyén szakaszt nyert és ezzel máris feliratkozott az olyan nagyok mellé, mint Sainz, vagy Ogier. A finn mindössze háromszor indult eddig a hazai versenyén, de mindig nagyon gyors volt. Tavaly a 10. helyen ért célba, 2014-ben pedig egy WRC3-as kategóriagyőzelemmel mutatkozott be a Vb-n. Ennek ellenére Suninen óvatos, és felhívta rá a figyelmet, hogy hiába nőtt fel ezeken a pályákon, még nagyon kevés a tapasztalata. Összkerékhajtású autóval például a lengyel gyorsaságikon többször ment végig, mint a finn gyorsokon, az Ouninpohja szakaszon pedig még sosem versenyzett ebben az irányban.

Toyota

A Toyotások nyugodtan alhattak az elmúlt napokban, három finn versenyzővel vágnak neki a versenynek, ennél jobb előjel pedig nem is kell. Ráadásul a csapatvezető Tommi Makinen is négyszer diadalmaskodott a hazai versenyén. Jari-Matti Latvala háromszoros győztes, Haninen a két utolsó finn futamán a legjobb hatban végzett, és Esapekka is uralta a WRC2 kategóriát az elmúlt két évben.

Monte-Carloval együtt a Finn Rali az amit mindenki meg akar nyerni, főleg ha finn versenyzőről van szó. Ott a nyomás, hogy jól teljesítsünk, de ez egy pozitív nyomás. Semmi kétség, a győzelem a cél. Magabiztos vagyok, de nem hiszem, hogy ma már nagy előnyt jelent ezen a versenyen, ha valaki finn. Sok szakaszt ugyanaz évről évre, így mindenkinek van már elég tapasztalata. Nagy csatát várok” – mondta Latvala.

Ezen a versenyen indultam a legtöbbször, így magabiztos vagyok. Nem akarok konkrét célt megfogalmazni, de az elejétől nyomni fogom, aztán majd meglátjuk hol érünk célba. Finnországban nincs sok választás, a sebesség magas, így nincs idő arra, hogy lépésről lépésre felépítsd a tempód, az első kanyartól észnél kell lenni. A teszten sok munkát végeztünk, főleg a felfüggesztéssel, és ez jól sikerült” – árulta el a stratégiáját Juho Hanninen

Esapekka Lappi pedig arról beszélt a verseny előtt, hogy nagyon várja már az első hazai WRC futamát. A dobogóra is esélyt lát, de ehhez mindennek fennakadás nélkül kell mennie, mert kicsik lesznek a különbségek. A Toyota erősségeit az aerodinamika és a motor jelenti Lappi szerint, és azt is kiemelte, hogy komoly munka vár a navigátorára Janne Fermre, mert ilyen gyorsan eddig még nem kellett itinert olvasnia.

Hyundai

A Hyundai számára a Finn Rali jelenti az Unikornist, az i20-szal Finnországot kivéve már minden versenyen dobogóra álltak a Vb-n. Az elmúlt két évben majdnem sikerült, akkor a negyedik helyig jutottak a Finn ralin. Ezen most mindenképpen változtatni akarnak. A Lengyel Rali jó alapot ad erre, az ottani 1-2-4 helyezésükkel magabiztosak lettek, és nem utolsósorban a konstruktőri bajnokságban is komolyan faragtak hátrányukból. 

Hayden Paddon az utolsó nyolc Finn Ralin elég tapasztalatot szerzett, így kellő önbizalommal várja a hétvégét. “Ez a verseny az amit nagyon élvezek, roppant gyors, és komoly történelme van. Jó, hogy van elég tapasztalatom a gyors pályákon, és az ugratókon valamint az azt követő kanyarokban is.”

Dani Sordo is a lengyel eredményre építene, és ezt megfelelő alapnak tartja ahhoz, hogy végre a dobogóra álljanak Finnországban. Eddig nagyon vegyes szezonjuk volt, jó és rossz futamokkal egyaránt. 

A jó szereplés azonban a bajnoki második Thierry Neuvillenek lenne a legfontosabb. 11 pontra van Ogiertől, és az ideális az lenne, ha ez a különbség nem nőne. “A finn verseny nagyon trükkös, nincs sok lehetőség a hibázásra, mert nagy a tempó, és összetettek a szakaszok, de mi magabiztosak vagyunk. Reméljük, hogy a csapat eddigi teljesítménye jó katalizátor lesz majd a szezon hátralevő részére” – mondta a belga versenyző. 

A Finn Rali itinerje:

170629_rg2_app1_itineraries

foto: Citroen Media, Hyundai Media, Toyota Media, M-Sport Media, Red Bull Media, Jaanus Ree