Silk Way Rali 10. nap: Egy amatőr nyert az autósoknál

Még Eugenio Amos is alig akart hinni a szemének, amikor azt látta a Silk Way 10. napjának céljában, hogy 46 másodperc előnnyel ő nyerte a 360 kilométeres szakaszt. Az olasz versenyző ráadásul egy szinte veterán kétkerékhajtású buggyval versenyez, ugyanazzal az autóval, amivel 2014-ben Carlos Sainz a Dakaron indult. A második és harmadik helyen a két Mini ért célba Yazeed Al Rajhival és Bryce Menzies-szel. A kamionoknál Eduard Nikolaev lett az első, Martin Kolomy volt a második, Dimitry Sotnikov pedig a harmadik. Szalay Balázs bő félórás hátránnyal a 12., Kovács Miklós 52 perces lemaradással a 13. lett a kategóriájában.

Összetettben az autósoknál továbbra is Cyril Despres vezet, előnye bő 47 perc a kínai Han Wei előtt, a harmadik a minis Menzies. Szalay Balázs a 21. a tegnapi 102 órás büntetése után, amit azért kapott, mert nem a pályán fejezte be a szakaszt, így már 111 óra a hátránya.  A kamionoknál Sotnikov, Shibalov, Mardeev az első három sorrendje, Kolomy a Tatrával 30 perc 30 másodperces hátrányban van Sotnikov mögött. Kovács Miklós a 11., mögöttük már csak olyanok vannak akiket büntettek, előttük 2 óra 40 percnyire a lassabbik MAZ. 

 

A Peugeot ezen a napon már nem kockáztatott, Peterhansel a kezdéskor megvárta Desprest és együtt autóztak a szakasz végéig. Jól is tették, mert a Silk Way vezető helyén álló Despres navigátora a végén eltévedt, és csak Peterhanselék segítségével találták meg a helyes irányt. Így épp Amosék mögé estek vissza, és a célban végignézhették, ahogy az olasz annyira örült első szakaszgyőzelmének, hogy képtelen volt abbahagyni a zokogást. A kamionosoknál a végére maradt a dráma, Martin Kolomy már a szakaszgyőzelem kapujában volt, amikor bal hátsó defektet kapott, és így fejezte be a mért szakaszt, de Nikolaevnek ez már elég volt, hogy megelőzze őt.

Kovács Miklóséknak jól sikerült a 10. versenynap. “Nem volt túl hosszú, ráadásul sikerült végig a saját tempónkat autózni. Az előző napi pokoljárás után a mai valóságos felüdülésként hatott. Picit olyan érzésem volt, mintha Afrikában lennénk, ez az útvonal nagyon hasonlított az Africa Race Tagounite és Assa közötti szakaszához. Minden rendben, a kamionnal sincs gond, így várjuk a folytatást.” –mesélte a pilóta. A Qualisport szervizcsapata viszont nem volt ilyen vidám, mert a kilencedik nap után szinte egész éjszaka szereltek, ugyanis a Scanián megrepedt a tank, és ki kellett cserélni.

 ”Robogtunk a mezőny után, kilenc autót és három-négy kamiont megelőztünk. Nagyon nehéz volt az óriási por miatt, ráadásul az egyik MAZ nagyon nehezen engedett el, nekimentem egy kőnek és defektet kaptam. Öt percig cseréltük a kereket, még egyszer utolértük, a végére legyűrtem. A gond az volt, hogy nyolcvannal a vége előtt elment a fékem. Nyolcvannal a vége előtt. Ott már egy kicsit defenzívebben vezettem, mindig átgondoltam, hogy mi jöhet, hogy lehet. A szakasz egyébként gyors volt, dombokra kellett felmenni és lejönni. Jó volt, tényleg ilyen kis izgalmas pálya. A fiúk kicserélték a féket, már elkészültek, így várjuk a folytatást!” – értékelt Szalay Balázs.

Szerdán újabb brutális nap vár a mezőnyre, Dunhuangból 783 kilométert kell autózniuk Jiayuguanba, és ebből 488 kilométer mért szakasz lesz.

foto: Silk Way Media, Qualisport