Silk Way Rali 8. nap: Megérkeztek a homokba, de a sorrend nem változott

Kínában végre a dűnékkel is találkozott a Silk Way mezőnye, de lényeges változást ez sem hozott. Az autósoknál Loeb nyert, a kamionosoknál Sotnikov, tehát taroltak a gyári pilóták. Loeb mögött Despres és Menzies következett, de Peterhansel és Al Rajhi sem marad le nagyon. A kamionoknál Sotnikovot Mardeev és Kolomy követte. A magyaroknak ma nem ment jól, Szalay Balázs a 14. lett az autósok közt, Kovács Miklós pedig a 12. időt érte el a kamionos mezőnyben.

Összetettben a pihenőnap előtt továbbra is Loeb vezet, 1 óra 8 perces előnyt kell beosztania  a hátralevő hat szakaszra Despres előtt. Menzies hátránya a harmadik helyen 1 óra 42 perc. Szalay a 13. 4 óra 44 perces lemaradással. A kamionos mezőnyben továbbra is nagyon szoros az első négy közt a verseny, Sotnikov majd 10 perccel vezet Shibalov előtt, a harmadik Kolomy hátránya a Tatrával bő 20 perc, Mardeev pedig 27 percnyire van az éllovastól. Kovács Miklós a kilencedik.

Nagyon fárasztó és kemény nap volt, végig három felkiáltójeles jelekkel. Óriási dűnék, én még sohasem mentem ilyen óriási dűnéken, pedig a Szaharában edződtünk. Csak a port szívtuk egész nap, és sajnos úgy tűnik, hogy nincs meg az erő ahhoz, hogy könnyen felkapaszkodjunk ezekre a magas dűnékre. Némelyiknek háromszor kellett nekifutni, még úgy is, hogy leengedtük a gumikat szinte nullára. Néhol lefelé menet előrébb volt a Scania hátulja, mint az eleje. Az utolsó harminc kilométer egyenesen gyalázat volt. Nagyon keményre szabták ezt a napot a szervezők, talán azért, mert holnap jön a pihenőnap, itt, Ürümcsiben. Túlzás nélkül mondom: ránk is fér, hogy kifújjuk magunkat!”  – mérgelődött a célban Kovács Miki.

Szalay Balázs a szakaszt élvezte volna, de neki a helyi ételekkel gyűlt meg a baja: “Négy napja küzdök gyomorproblémákkal, amelyek ma már a szakaszon is gondot okoztak, kétszer meg is kellett állni, mert olyan rosszul éreztem magam. Nyilván ebben benne van az is, hogy napok óta nem eszem reggelit és ebédet, és hiába vagyok viszonylag jól reggel, száz kilométer után elmegy az összes energiám. Kaptam most egy újfajta gyógyszert, remélem, ez hat majd, és persze az is jól jön, hogy most következik a szünnap. Egyébként a körülményektől eltekintve sem volt könnyű a szakasz: fel-le bukdácsoltunk egész nap, hatalmas dűnéket kellett megmászni, és rettenetesen meredek lejtőkön lejönni. Ha jól vagyok, ezt nagyon élveztem volna.”

Vasárnap pihenőnapot kap a mezőny, részletes eredmények itt

foto: Silk Way Media, Qualisport, Opel Dakar Team