Nagy Dani nagy lehetősége

Aurelien Panis korai búcsúja után óriási lehetőséget kapott Nagy Dániel, a Zengő Motorport versenyzője. Dani megkapta Panis korábbi autóját, így Argentínában már a 2017-es specifikációjú Civic-kel versenyezhet. Fontos megjegyezni, hogy az autó pontosan olyan, mint Panisé volt, tehát nem kerültek ki belőle fontos alkatrészek.

“Nagyjából egy hete tudtam meg, hogy én megyek ezzel az autóval, de akkor hittem el, hogy tényleg így van, amikor hivatalossá vált a bejelentés. Nagyon váratlanul ért, de rögön tudtam, hogy ez most valami újnak a kezdete” – mesélte Dani Argentínából a race1.hu-nak.

Az új autó egyben nagyobb terhet is jelent, gondolhatjuk, hiszen most eltűnt az a kétéves technikai hátrány, ami miatt Dani eddig nem tudta felvenni a versenyt a többiekkel. “A nyomás ha kívülről nézzük, biztosan nagyobb, de én még úgy kezelem, hogy élvezni kell az autót, és meg kell ismernem. Biztosan másképp kell menni vele, mint a 2015-ös autóval. Az első körök után kiderül majd minden.” – árulta el Dani, majd részletezte is a rá váró feladatot. A legnagyobb különbség, hogy most már lesz referencia. A régi autóval hiába teljesítettem jó köröket, nem tudtuk, hogy mihez viszonyítsunk. Most itt vannak a gyári autók, amik majdnem ugyanilyenek, így hozzájuk lehet viszonyítani. Persze elsőre nem velük akarjuk felvenni a versenyt. Megpróbálunk fokozatosan közelíteni hozzájuk, úgy tervezem, hogy Japán vagy Kína környékére megérkezünk a legjobb tízbe. De most még nem eredményeken gondolkodok, hanem azon, hogy minél hamarabb sikerüljön feltérképezni, megismerni az autót, és ez után lehet majd kihasználni a tudását. Más lesz vezetéstechnikailag, más lesz a teljesítménye, a féktávok, a kezelőszervek, szóval van feladat bőven, akkor is, ha kívülről ugyanolyannak tűnik a két kocsi. Természetesen versenyzőként megfogalmaztam a célokat is erre a hétvégére, és jó lenne már Argentínában a Q2-ben végezni, de ha nem sikerül, akkor sem leszek csalódott, mert most az elsődleges feladat az az építkezés, amit a WTCC pályafutásom elején már egyszer végrehajtottam.”

 

Daninak nem csak a saját feladatával kellett foglalkozni az elmúlt héten, hanem a tapasztalt csapattag szerepében az újonc Szabó Zsolt Dávidnak is nagyon sokat segített, hiszen a WTCC autó Zsoltinak teljesen új lesz, tesztelni egyikük sem tudott. Dani tavaly Portugáliában ült először a Civic-be, így még viszonylag frissek az élményei arról, hogy mit érez egy versenyző amikor a TC1-es autóban találja magát.

Zsoltinak annyit segítek amennyit csak tudok. Nagy ugrás ez a Seat után, már csak a kormányon levő gombok mennyiségét tekintve is, hiszen egy TC1-es kocsival már a rajt is sokkal összetettebb. Argentína előtt is sokszor leültünk, és átbeszéltük az autó kezelését, de természetesen itt is folyamatosan próbálok segíteni. Éppen arról beszélgettünk legutóbb, hogy ehhez képest az ETCC vagy a TCR autó szinte egy utcai kocsi, itt annyival más a tempó, minden egyes pillanat annyival összetettebb, hogy nagy feladat lesz neki az első versenyhétvége. A motorbeállításokra, az ALS-re, a kijelzőn megjelenő  adatokra is figyelni kell verseny közben, itt már rég nem arról szól egy futam, hogy csak gyorsan végigmenjünk a pályán. De nem aggódok, hamar bele fog tanulni. 

foto: WTCC Media, Honda Racing, Zengő Motorsport