Michelisz Norbi biztosan az első sorból indul Argentínában, de még az is lehet, hogy a poleból

A WTCC Argentín időmérőjén Michelisz Norbert simán bejutott az időmérő utolsó szakaszába, és ott második lett, de az utolsó gyors kört futó és az időeredmények alapján leggyorsabb Nick Catsburg körét még vizsgálják. Ha a hollandot büntetik, akkor Norbi sorozatban harmadszor is a poleból indulhat. Catsburg a gyors körének végén lesodródott a pályáról, de mivel a termasi pályán a célvonal közvetlenül az utolsó kanyar kijáratánál van, a holland ideje a legjobb lett a Q3-ban. Az időmérő végén a kettes szektorban is megmutattak a tévéközvetítésben egy véleményes jelenetet, Catsburg ott is nagyon közel volt a pálya határaihoz. A versenybírák döntése nemcsak a  rajtsorrendet befolyásolja, hiszen a legjobb öt pontokat is kap az időmérős helyezésekért,  így nem mindegy, hogy Norbi 4 vagy 5 ponttal gyarapodik, mert sokszor elmondta, a szezon végén, lehet, hogy csak egyetlen pont számít majd.

A Zengő Motorsport versenyzői nem jutottak tovább a Q1-ből. Szabó Zsolt Dávid első WTCC időmérőjén megelőzte Kevin Gleasont, Nagy Dániel a 14. lett, és óriási meglepetésre kiesett Robert Huff is. A brit világbajnok Citroenjén az új fékek nem működtek megfelelően, néhány hibát is elkövetett, ezért korán búcsúzott.

A Q2-ben Michigami motorja nem akart beindulni, végül a japán futott egy kilencedik időt, de a csapatidőfutamban végleg tönkrement a motor, ezért motorcsere miatt a mezőny végéről rajtol majd.  Később Coronel autójának jobb első kerekéből szállt fel furcsa füst a féktávokon. Utóbb kiderült, hogy a lengéscsillapító ment tönkre, a holland csak 12. lett. A 10. helyért Filippi és Ehrlacher csatázott, végül a francia az utolsó pillanatban megelőzte a korzikait, így Ehrlacher indulhat a nyitó futam első rajtkockájából. Catsburg, Michelisz Norbi, Monteiro, Björk, és az újra parádésan teljesítő Guerrieri jutott a Q3-ba. A másik argentin pilóta Nestor Girolami csalódottan szállt ki a Volvóból miután csak hatodik helyen végzett.

A Q3-ban először Guerrieri ment mért kört, de rontott a végén. Monteiro simán megelőzte őt, de aztán Björk a Volvóval mindkettejüknél lassabb volt. Michelisz Norbi az első szektorban még hajszálnyival Monteiro mögött volt, de aztán mindkét szektorban gyorsult, és végül több mint két tizeddel verte portugál csapattársát.

Catsburg maradt a végére. Parádés első szektorral nyitott, majd a második részben éppen olyan gyors volt mint Norbi. A célegyenesre fordulva csúnyán elhagyta a pályát, de az óra már állt, és 186 ezreddel jobb időt mutatott Norbinál. Pár perccel ezután rögtön jelezték, hogy a hollandot vizsgálják, de döntés még nincs.

Az biztos, hogy Michelisz Norbert sorozatban harmadszor az első sorból indulhat a fő versenyen, és az is biztos, hogy az időmérős teljesítményéért legalább négy pontot kap. A kérdőjeleket versenybíráknak kell eltüntetniük. 

foto: Castrol Honda Media