Megint váltócsere a Mercedesnél

Ezúttal Valtteri Bottas Mercedesében kellett kicserélnie a váltót a csapatnak, így a finn hiába nyerte meg mindkét szabadedzést pénteken, máris biztossá vált, hogy nem rajtolhat a pole pozícióból vasárnap Silverstone-ban. Az ok ugyanaz, mint egy héttel ezelőtt Lewis Hamiltonnál: váltócsere.

„Megerősítjük, hogy öt rajthelyes büntetést kap Valtteri Bottas, egy idő előtti váltócsere miatt” – erősítette meg a csapat a twitteren. Aggasztó, hogy a 77-es rajtszámú autó váltóján ugyanolyan sérülés jeleire bukkantak, mint az Osztrák nagydíj előtt Hamilton autóján. Bár korábban úgy vélték, talán lehet esélyük kivárni a cserével a kötelezően előírt hatodik hétvégéig, végül mégis úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak, és korábban cserélnek. A Mercedes azt is hozzátette, hogy megtalálták a probléma okát, így több korai csere nem várható.

foto: Mercedes AMG F1 Media