A pajzs sem lesz jó megoldás?

Sebastian Vettel a Brit Nagydíj első szabadedzésén kipróbálta a Forma-1 új megoldását a versenyzők fejének védelmére. A HALO-nak nevezett szörnyszülött után most a pajzsnak hívott szélvédővel próbálkozik az FIA, mert feltett szándékuk, hogy 2018-tól fejvédővel látják el az F1-es gépeket. Arról egyelőre nem beszélnek, hogy ha ennyire fontos a védelem, akkor a számtalan más nyitott karosszériás sorozatban hogyan  képzelik a pilóták védelmét…

Sebastian Vettelnek nem nyerte el a tetszését az új megoldás: “Nem hiszem, hogy nekem kellene beszélnem a mellette szóló érvekről. Ami az ellenérveket illeti, a ma délelőtt egy kicsit szédítőre sikerült. A kilátás előre nem a legjobb. Ez bizonyára a hajlásnak köszönhető, ami torzítja a képet” – részletezte a tapasztalatait a bajnoki listavezető a Sky Sportsnak.

Annak, hogy végül néhány kör után megszabadult az 5-ös számú Ferrari a pajzstól, mégsem a torzítás, hanem a sajátosan alakuló légáramlatok voltak az okai. „Az egyenesekben erős volt a leáramlás, ami előre nyomta a sisakomat. Volt egy előzetes menetrendünk vele, de mivel nem tetszett, inkább egyből levettük”  – indokolta Vettel a korai leszerelést, de tegyük hozzá azt is, hogy nyilván ezek az áramlatok viszonylag egyszerűen kordába terelhetők.

Pat Symonds a Williams korábbi technikai igazgatója a pajzs kipróbálásához vezető utat is elmagyarázta. “Néhány évvel ezelőtt bevezették az új szénszálas bukósisakot, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy ellenálljon egy negyed kilogrammos tárgynak 225 km/órás tempónál. Aztán jött a glória, amit húsz kilogrammal szemben tettek ellenállóvá, ha leesne egy kerék. Ez most egy köztes megoldás, mely körülbelül öt kilogrammnak képes ellenállni. A projektet felgyorsították, miután a glóriáról kiderült, hogy nem az, amire a Forma-1-nek szüksége van. De hogy már készen áll-e a bevetésre, abban nem vagyok biztos.”

GP GRAN BRETAGNA F1/2017 (SILVERSTONE) –
© FOTO STUDIO COLOMBO PER FERRARI MEDIA (© COPYRIGHT FREE)

 

foto: © FOTO STUDIO COLOMBO PER FERRARI MEDIA