Michelisz Norbiék újabb eredményes hétvégére készülnek

Argentínában folytatódik a hévégén a Túraautó-világbajnokság, Termas de Rio Hondoba  11.000 kilométeres utazás után érkeztek meg a versenyautók. A bajnokságban újra egy Honda pilóta vezet, TiagoMonteiro előnye 4 pont Thed Björk előtt, de a 164 pontos portugál mögött a negyedik helyen ott van Michelisz Norbi is, aki 137 pontjával újra versenyben van a bajnoki címért.  

A hondásoknak hagyományosan jól szokott menni a versenyzés Termasban, Norbi 2014-ben második lett az első futamon, tavaly pedig egy időmérős második hely után csak Lopez és Müller összehangolt támadása miatt nem állhatott dobogóra. Monteiro 2015-ben tudott dobogóra állni az Argentín Nagydíjon. Michigamiról pedig inkább ne is beszéljünk, a japánnak sajnos eddig csak abban vannak elvitathatatlan érdemei, hogy vele megvan a 16 induló a bajnokságban.

Michelisz Norbi már szombaton nagy kihívás elé néz, ha sikerül megszereznie a pole pozíciót, akkor sorozatban harmadszor állhatna a fő futam első rajtkockájába, utoljára ez Lopeznek sikerült 2016-ban.

A Hondások helyzetét nehezíti, hogy 10 kilogrammal nehezebbek lesznek, mint Portugáliában voltak, most 60 kilogramm ballaszttal mennek Norbiék.

Az volt a cél, hogy az európai szakasz után vezessem a bajnokságot, és ezt elértük. De ha vezetsz féltávnál, azzal még nem nyertél semmit, így most az a feladat, hogy folytassuk a jó teljesítményt versenyről versenyre. Szeretem a termasi pályát, az eddigi nyolc versenyből hétszer a legjobb hatban voltam itt, ezért sok ponttal szeretnék most is távozni Argentínából, hogy megerősítsem a pozícióm a bajnokságban.” – mondta Tiago Monteiro.

A portugáliai győzelem után nagyszerű hangulatban érkezek Argentínába, a bajnokságban is feleannyi a lemaradásom, mint két versenyhétvégével ezelőtt. A lehető legtöbbet szeretném kihozni ebből a versenyből is. Tavaly az első sorból rajtoltam, és sokáig vezettem a fő versenyt, így meggyőződésem, hogy a Honda most is erős autót hoz Argentínába. A célom már ugyanaz mint év elején volt, világbajnok akarok lenni, ezért Argentínában is keményen kell nyomnom, hogy év végén elérjem ezt az eredményt.” – fogalmazta meg a hétvége és egyben az idei szezon célját Michelisz Norbert.

Ryo Michigami magabiztosabban érkezik Termasba, mint az eddigi versenyekre, a portugáliai teljesítménye után úgy gondolja, számára is elérhető a dobogó.

 

A WTCC argentín hétvégéjének programja:

Szombat:

13:30 – Első szabadedzés
15:50 – Második szabadedzés
20:00 – Időmérő edzés
21:00 – MAC3 

Vasárnap:

20:00 – Nyitó futam
21:00 – Fő futam

A futamokat az Eurosport2 közvetíti élőben, az M4Sport a Vízes Vb miatt csak éjszaka felvételről adja az időmérőt és a két versenyt.

foto: Castrol Honda Media