Vízálló cipővel készül a Nürburgringre Kiss Norbi

Öthetes szünet után végre folytatódik a Kamion Európa-bajnokság, a helyszín a Nürburgring. A harmadik forduló félig hazai pálya kétszeres Európa-bajnokunknak is, hiszen a Tankpool24 csapatnak, a Mercedesnek, és a csapattárs André Kursimnak is ez lesz az év legfontosabb versenye, az eredményeket pedig majd Norbi szállítja az ünnepléshez…

Mivel kis túlzással a fél mezőny német, ezért a megszokottnál is nagyobb fiesta várható a hétvégén, a nézőszámról pedig mindent elmond, hogy amikor együtt rendezték az F1-es Német Nagydíjjal a Kamion Eb futamot, a Hockenheimringen alig több mint harmada volt a nézőszám, mint Norbiék versenyén.

Két versenyhétvége után nagyon szoros a bajnokság, és ennek egyik oka, hogy Jochen Hahn az új Ivecóval most kevésbé emelkedik ki a mezőnyből,  Misanóban műszaki gondokkal küzdött, és emiatt csak harmadik a bajnokságban. “Versenyzőként ez az egyik legizgalmasabb pálya, az első kanyar után már a Mercedes Arénában vagyunk. Itt háromféle ívet is választhatunk a kanyarokban, így lehet előzni. Más pályákon ez nem így van. Ez egy igazi versenyzőközpontú pálya, és a vezetési tudás dönt. Az atmoszféra fantasztikus, tényleg halljuk a közönséget a verseny közben, és ez nagyon feldob minket. Remélem a misanói gondokat megoldottuk, és jó hétvégénk lesz.” – mondta a bajnoki címre mindig esélyes német.

Kiss Norbi ezzel részben ért csak egyet: “Ha gyors akarsz lenni, akkor csak egyetlen ideális ív van, viszont ha csatázol, és a másikat hibára akarod kényszeríteni, akkor valóban több lehetőséged is van. Egyébként én is szeretem ezt a pályát, a vonalvezetés is izgalmas, a hangulat pedig fantasztikus. Technikailag is rendben vagyunk, ugyanazt a turbót használjuk majd amivel Misanóban sikerült a dobogóra állni, így remélem most is a dobogón végezünk majd.”

A kamionosok a pálya 3629 méter hosszú változatát használják, és 12 kanyart tartalmaz ez a vonalvezetés. 2016-ban Hahn az első versenyen nyert, a másodikon Stefi Halm diadalmaskodott, vasárnap pedig Adam Lacko tarolt, mindkét futamot megnyerte.

Steffi Halm idén remek formában van. A Reinert Racing rózsaszínnel megbolondított kék MAN-jével második a bajnokságban, és ahogy Kiss Norbi mondta, kőkeményen csatázik a versenyeken, igaz azt is kihasználja, hogy hölgyversenyzőként vele kevésbé szigorúak a bírák.  “Német vagyok, és ez az egyetlen német verseny a szezonban, így mindig örülök, ha ide jövünk. Remélem az idő ugyanolyan jó lesz mint Misanóban, és amíg nem esik addig boldog leszek. Alig várom már a hétvégét.” -mondta Halm a verseny előtt.

A nézők szempontjából a napsütéses idő lenne az igazi, de nekünk nyilván kedvezőbb lenne az eső, mert akkor a győzelemért tudunk menni. Ha lehet egyezkedni, akkor legyen két futam esős, és ott nyerjünk, a másik kettő pedig napsütéses, és ott végezzünk a dobogón.” – mondta nevetve Norbi, aki már a legújabb fejlesztést próbálgatta. ” Az esővel az is baj, hogy akkor beázik a versenyzőcipő, de ez most már nem probléma, mert a versenyfelszereles.hu-s barátaink jóvoltából most már van egy klassz esővédő a cipőmre, így jöhet a zápor.”

Ezen ne múljon a győzelem, Norbi már kipróbálta az új fejlesztést. 🙂

Adam Lacko idén is parádézott Misanoban, három futamot is megnyert, így nem csoda, hogy ő vezeti a bajnokságot, most is jó esélyekkel indul majd. Gerd Körber pedig hazai pályán mindig veszélyes ellenfél, ráadásul most jubileumi versenyre készül, harminc évvel ezelőtt, 1987-ben itt kezdte meg kamionversenyzői karrierjét.

A 21 nevező közt lesz bőven új arc és új kamion. A Nürburgringen 10 olyan pilóta versenyez majd akit eddig nem láttunk a szezonban, és három új márka is megjelenik a rajtrácson. A Renault, a Volvo és a DAF is csatlakozik Norbiékhoz. Anthony Janiec, Jeremy Robineau, David Vrsecky és Heinz-Werner Lenz neve nem ismeretlen a Kamion Eb mezőnyben, de idén eddig nem versenyeztek. José Teodosio és José Sousa a Francia-bajnokságból érkezik, mindketten Renault-val indulnak. Teodosio harmadik a francia bajnokságban, és csapattársa Sousa is az élmezőnyhöz tartozik. A hétvégén kiderül, hogy ez mire elég a nemzetközi mezőnyben.

Steffan Faas univerzális versenyző, a KTM X-Bow bajnoka versenyzett már a Nürburgringen Seat és Volkswagen túraautókkal, most viszont kamionnal próbálkozik. Körber csapattársaként Marcus Altenstrasser Ivecoját vezeti majd.  

Cees Zandbergen egy Scaniával, holland honfitársa Henry Tijhuis egy DAF-fal indul majd a hétvégén. Zandbergennek ez lesz a 13. Eb futama, Tijhuis viszont újonc. 

Manuel Rodrigues Goncalves is a francia bajnokságból érkezik, a francia versenyző egy Volvo kormánya mögött bízik a jó eredményben.

A Kamion Eb nürburgringi versenyének programja:

06.30. péntek:
15:05 – 1. időmérő
15:20 –  Super Pole

07.01. szombat:
10:40 – 1. futam
14:40 – 2. futam

07.02. vasárnap:

09:20 – 2. időmérő
09:35 – Super Pole
11:55 – 3. futam
14:45 – 4. futam