Hamilton a poleban, már csak kettő kell neki, és utoléri Schumachert

Valószínűleg sokan veszítettek ma a különböző fogadásokon, hiszen a Forma-1 Azeri Nagydíjának első három szabadedzése után úgy tűnt, a brit most nem rúghat labdába, az igazán jó kártyákat a Red Bull, a Ferrari és talán Bottas tartja a markában. A brit blöff tökéletesen sikerült, a kvalifikáción már Hamilton is megmutatta az ászokat, és simán nyerte az időmérőt, az 1:40.593-as idejének a közelébe se jutottak a vetélytársak.

Großer Preis von Aserbaidschan 2017, Freitag – Wolfgang Wilhelm

Pedig a Q3 végén úgy tűnt, hogy hiába nyerte az első két szakaszt Hamilton, a végső győzelem nem lesz meg. Daniel Ricciardo ugyanis három és fél perccel  leintés előtt a hatos kanyarban odacsapta a Red Bull jobb hátulját, és előkerült a piros zászló, viszont ekkor még Bottas volt az élen. AZ újraindítás után azonban Hamilton nem remegett meg, sőt szokás szerint inkább felspannolta a tét, és repesztett egy űridőt. Ezzel pedig karrirerje 66. pole pozícióját szerezte, amivel kettőre megközelítette az örökranglista élén 68 polellal álló Michael Schumachert. 

Hamilton mögött bő négy tizedes lemaradással Bottas következik, így Mercedes első sor lesz a vasárnapi futamon, majd követezik egy vörös második sor, Raikkonennel és Vettellel. Verstappen egyedül maradt a harmadik sorban, hiszen Ricciardo a balesetével csak 10. lett. A hatodik hetedik helyen nem meglepetés, hogy a két Force India végzett, halkan mondjuk, hogy megint Perez van Ocon előtt, így jöhet a második forduló kettejük csatájában.

A hátsó régiókban Wehrlein Q2-es továbbjutása érdemel dicséretet, a német talán ezzel is válaszolt a Saubernél folyó eseményekre. Idén  először történt meg, hogy Alonso nem jutott tovább a Q1-ből, igaz 40 helyes rajtbüntetés tudatában, mi motiválja az embert?

Az Azeri Nagydíj kvalifikációs edzésének leintése előtt három és fél perccel ugyanis piros zászlót lengettek a pályán azok után, hogy a Red Bullos Daniel Ricciardo a hatos kanyarban odaütötte az autóját. És ekkor még a Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas állt a lista élén!

A bakui időmérő végeredménye:

„Ez volt az egyik legizgalmasabb köröm a szezonban. A Q3 első első körében benne lett volna a jó idő, de elhibáztam az utolsó kanyart. Innentől kezdve elég nagy volt a nyomás, mert itt nagyon nehéz felmelegíteni a gumikat. Mindent vagy semmit játékot játszottam. Ahogy haladtam előre, a kör egyre jobb és jobb lett. Láttam, hogy Valtteri köre is jó. Amikor átjöttem a célon csak azt mondogattam magamban: legyen elég, legyen elég! Eksztázisban vagyok. A csapat remek munkát végzett, és én is jól összeraktam a kört. Erről szól egy időmérő! Hosszú és kemény lesz a holnapi futam, de a legjobb helyről vágunk neki.”  – mondta Hamilton az időmérő után.

Bottas már nem volt ennyire vidám a kvalifikáció után: „Kicsit csalódott vagyok. Szerettem volna megszerezni a pole pozíciót. Az utolsó köröm nem volt tökéletes, mert sokat küszködtem a gumik hőmérsékletével. Lewis köre jó volt, az enyém viszont nem. Csalódást keltő, de azért a második rajthely annyira nem rossz.”


„Nagyon nehéz dolgunk volt a gumikkal. Eléggé nehéz volt őket életre kelteni, folyamatosan küszködtünk velük. Volt, amikor egy kicsit javult a helyzet. Az utolsó köröm szerencsére jobban sikerült, hiszen az autóban is jobban éreztem magam. Sikerült felmelegíteni a gumikat, és ha ez összejön, akkor sokkal gyorsabb tudsz lenni. Jó volt, de ahhoz nem eléggé, hogy a Mercedest utolérjük. Most minden a gumik felmelegítésén múlt.” – nyilatkozta a végén Raikkonen.

foto: Mercedes Media/Wolfgang Wilhelm, Red Bull Media, Ferrari Media