Hamarosan kész az új TCR Hyundai

Mi is többször beszámoltunk róla, hogy a Hyundai gőzerővel készül a TCR szereplésre (vagy a WTCC-s jövőre?). Most már neve is van a gyermeknek, Hyundai i30 N TCR az új modell teljes típusjele, a nagyközönség pedig július elején láthatja először élesben az autót.

A Misanóban, július 7-9-ig rendezett Touring Car Endurance Series’ 24H versenyen a fejlesztésben partner BRC közreműködésével folytatják az új autó felkészítését a 2018-as szezonra. A Hyundai elkötelezettségét jól mutatja, hogy az autó tesztpilótájának Gabrielle Tarquinit igazolták le, és a csapat egyik oszlopos tagja az az Andrea Adamo, akit korábban a JAS Motorsportnál láthattunk a WTCC közvetítésekben. 

Spanyolországban és Olaszországban már rengeteget mentek az új i30-cal, a gumikkal és a fékekkel gyűjtöttek hosszútávú tapasztalatokat, de az üzemanyagrendszert is felkészítették a 24 órás versenyre. Sőt éjszaka is gyakoroltak, hogy a lehűlő pálya, és a változó körülmények se lephessék meg őket.

Mivel az autó még nincs homologizáltatva a TCR szabályok alapján, így a GT4 kategóriában indul majd Misanóban a csapat. A cél az adatgyűjtés lesz, így a versenyt kisebb szakaszokra osztják, és ezeken belül figyelik a különféle beállítások hatásait.

Fokozottan figyel a Hyundai a motorra, amelyet Koreában fejlesztenek, és túl van már egy 40 órát meghaladó fékpadi próbán, ami sikeres volt.

A misanói 24 óráson elindulni egyedi lehetőség a fejlesztésre a projekt ezen fázisában. A munka amit eddig elvégeztünk, és amit tervezünk a következő hónapokban, nagyon fontos. Ez a verseny pedig lehetőséget nyújt arra, hogy olyan körülmények között próbáljuk ki az autót, amit éles versenyben képtelenség modellezni.” – mondta Andrea Adamo, aki hivatalos titulusa szerint a Hyundai Motorsport Customer Racing managere.

foto: Hyundai Motorsport