Lappi egész évben versenyez a Rali Vb-n a Toyotával

A hétvégén új repülő finnek is titulált Esapekka Lappi megmutatta, hogy lehet bekerülni a WRC pilóták szűk elitklubjába. A WRC2 tavalyi bajnokának szerepe az új alkatrészek tesztelése volt, de még így is olyan remek eredményt ért el a Szardínia Ralin, hogy a jutalom nem is maradt el, Lappi 2017-ben minden hátralevő versenyen lehetőséget kap.

Meglepett, hogy mennyire, gyors. Általában egy év, mire valaki megtanulja a WRC-ket, de ő a kezdetektől fogva kényelmesen érezte magát az autóban.” – mondta az autosportnak Tommi Makinen a csapat vezetője, aki szerint hamarosan a dobogón fog állni a finn. 

Lappi a Portugál Ralin mutatkozott be, ott 10. lett, majd a következő fordulóban negyedik helyen zárta a kőkemény szardíniai versenyt. Hat gyorsaságit megnyert Szardínián, köztük a Power Stage-et is, és volt két olyan szakaszgyőzelme, ahol a Yarisból hiányzott a második fokozat.

 

Esapekka Lappi az eddigi remek eredmények, és az egész éves szerződés ellenére két lábbal a földön áll. “Eddig lassabb versenyeken tanultam az autót, most a gyorsabb futamokon is hozzá kell szoknom. Igaz, hogy a Finn Rali közel áll hozzám, és hazai pálya, de kizárt, hogy nyerjek. Persze meglepődtem a jó szardíniai eredményen, de ez a motivációmból, és a rengeteg elvégzett munkából fakadt.”

Újra egy gyors, szerény, és szimpatikus finn érkezett a rali csúcsára. Figyelni fogunk rá!

 

foto: Jaanus Ree