Spitzmüller Csaba Mitsubishivel indul a Pünkösdi Rallycross versenyen

Spitzmüller Csaba Skodájának motorja megadta magát a Húsvéti versenyen, és a csapat gőzerővel dolgozott azon, hogy Pünkösdre újra harcra kész legyen az autó, de sajnos nem jött össze. Nem érkezett meg minden alkatrész Svédországból, így Spici egy Mitsubishivel indul a hétvégén.

Most érkezett meg a csomag, de csak az alkatrészek kétharmada van benne. Épp most tettem le a telefont Mózer Attilával, van egy Evo VI-os Mitsubishije, és azzal tudok indulni Máriapócson, így próbálok minél több pontot megmenteni.” – mondta kicsit letörten Spici a rallcrossrx.hu-nak.

 

Húsvétkor nemcsak a motor ment tönkre, sőt a motorhiba, csak egy következmény volt. “A Skodában az elektronika is tönkrement, és tulajdonképpen ez okozta a motorhibát is. Újra kellett építeni a kábelköteget, az elektronikát ki kellett cserélni, de a dugattyúk, az ékszíjtárcsák és a vezérlőtárcsák sajnos nem érkeztek meg. Most már lemondtam róla, hogy kész lesz az autó, akkor is ha előkerül a hiányzó csomag. Két versenyen már kapkodtunk, rohantunk, harmadszorra nem szeretnék, mert ennek nem lenne jó vége.”

A mostani mizéria egy komolyabb döntéshez is vezetett. “Azt is eldöntöttem, hogy a jövőben nem a Prospeed motorral és nem Prospeed mérnökkel megyünk, hanem váltunk. Nem működőképes a svéd kapcsolat, nincsenek messze, de ilyenkor kiderül, hogy mégis nagy a távolság.” – árulta el a legfrissebb döntést Spici, és azt is elmondta, hogy milyen lesz az új erőforrás. “Itthon készül majd. Meg vagyok győződve arról, hogy nálunk is vannak olyan tehetséges szakemberek, akik képesek olyan minőséget produkálni amit például a svédek. Itthon legalább olyan okos emberek vannak, mint külföldön. 30 év alatt találkoztam sok mindennel,  de a Mitsubishinek is tudtunk újat mutatni az EVO X-zel, tehát jó szakembereink, és jó hátterünk van.”

Az első előfutamokon derül ki, mire leszünk képesek. Nagyon nagy reményeink nem lehetnek, de akár jól is sülhet el. A rallycross különösen olyan sport, ahol bármi megtörténhet. Múltkor például Vass Zolinak úgy kellett könyörögni, hogy induljon a döntőben a szétszakadt osztóművel és lett egy dobogója. Régen mentem rallycross Mitsubishivel, de ha azt nézem, hogy Harsányi Zoli az éve elején oda-oda piszkált a VI-ossal is, akkor olyan nagy baj nincs. Élvezni fogjuk, és egy jót versenyzünk majd. A Gondok ellenére nagyon várom már a hétvégét!

foto: STom, Borsós László, DuEn/Spici.hu