Kiss Norbi dobogón kezdte a szezont

Az első futamon hatodik lett, a másodikon pedig másodikként ért célba Kiss Norbi, így már a szezon első versenynapján dobogóra állhatott a Tankpool24 Racing Mercedesével versenyző kétszeres Kamion Európa-bajnok.

Kiss Norbi a hetedik helyről indult az első versenyen, annak ellenére, hogy a nagyon szoros időmérőn csak három tizedre volt a pole pozíciótól. A futamon Jochen Hahn magabiztos győzelmet aratott az Ivecoval, mögötte Steffi Halm több mint két másodperc hátránnyal lett második. A harmadik helyért négyen küzdöttek, végül Gerd Körbernek sikerült megkaparintani a dobogó harmadik fokát, pedig a fékhűtő víz nyomásával is akadt némi gondja a versenyen.

Ryan Smith egy áthajtásos büntetésnek köszönhetően lett csak kilencedik, az utolsó kanyarban hagyta el a pályát, kidöntött pár bóját, ezért büntették. Az ő kiesésével a folyamatosan egyre előrébb lépő Adam Lacko támadni tudta Sascha Lenz kamionját, meg is előzte, így negyedik lett. Lenz futott be ötödikként, Kiss Norbi pedig egy hatodik helynek örülhetett.

 

A fordított rajtrácsos második futamon Norbi a harmadik helyről indult, az első kanyarban viszont az előle induló Jose Rodrigues állt az élre, miután a portugál ütközött az élről rajtoló Altenstrasserrel. Ez után Rodrigues elhúzott, és magabiztosan nyert, ezzel megszerezte az első portugál győzelmet a kamion Eb történetében.

Kiss Norbi előbb Sascha Lenzet előzte meg, majd nyomás alatt tartotta Altenstrassert, akit a 12. körben a Jochen Rindt kanyarban meg is előzött, és így megszerezte a második helyet. Azonnal Rodrigues nyomába eredt, de nem maradt elég ideje, hiába csökkent le köztük a távolság, a portugál előnye elég volt a győzelemhez. A harmadik helyen Körber végzett, ő is megelőzte Altenstrassert, igaz közben össze is ért a két kamion. 

Kiss Norbi bár elégedett volt a szombati nappal, de már a fejlődési lehetőséget kereset: “Holnap ki kell csiholni a kamionból azt az egy tizedet, hogy ott legyünk az első két sorban, és akkor remélhetőleg még több pontot tudunk szerezni.”  Mi mást mondhatnánk? Úgy legyen!

foto: Bóta Márta