A hétvége sportműsora – 2017.04.28.-05.01.

Forma-1

Negyedik alkalommal versenyeznek Szocsiban a Forma-1-es pilóták. Az eddigi három futam kifejezetten unalmas volt, de statisztikák barátai biztosan fejben tartják, hogy mindig az nyert Szocsiban, aki év végén világbajnok lett. Vettel 2015-ben második volt, így ő is tudja milyen érzés az oroszországi dobogón állni. Most is mindent megtesz majd a jó szereplésért, egy speciális lábbelivel is készül, hogy továbbra is ő maradjon a bajnokság élén. A Pirelli az Ausztráliában használt gumipalettát hozza a versenyre, de tavaly a futamon a szuperlágy-lágy egykiállásos taktika volt a nyerő, így az itt első alkalommal szereplő ultralágy abroncsok újabb taktikai variációkra adnak lehetőséget. Vettel cipőjén kívül érkezik még pár komolyabb újítás is, a Haas új fékekkel készül, a Honda megbízhatóbb motorral kecsegteti Alonsóékat, a Renault pedig egy új első szárnyban bízik. A Forma-1 eseményei szokás szerint az M4 Sporton követhetőek.

WTCC

A bajnokság első két helyén állnak mégsem nyugodtak Michelisz Norbiék, hiszen a WTCC visszatér Monzába, ahol várakozásaik szerint idén a leggyengébb lesz a Honda, így Norbi szerint a cél, hogy a lehető legkevesebb pontot veszítsék. A Citroen és a Volvo is gyorsabb az olasz pályán, mert az aerodinamika és a motorerő számít igazán Monzában. A lemaradás nem sok, Norbi szerint fél másodperc, de a szoros mezőnyben ez akár a legjobb tízbe jutást is nehézzé teheti az időmérőn. A biztonság kedvéért egy rövid teszten is megpróbáltak felkészülni a Hondások, de a szakadó eső miatt ez nem volt igazán hasznos. A teszten részt vett a Zengő csapat is, természetesen Nagy Dani és Aurelien Panis vezeti majd a zöld-fekete autókat. A monzai WTCC futamokat az Eurosport élőben adja, az M4-en pedig csak az első verseny lesz élő, a második futam épp akkor kezdődik, mint a Forma-1, így a WTCC főfutamot este felvételről sugározzák.

Rali VB

Valaki duplázni fog. Tudom ez nem volt egy olyan nehéz jóslat. Főleg, ha valamelyik gyártóra gondolok. A négy gyári csapat egy-egy autója nyerte az eddig lebonyolított négy világbajnoki futamot. Nos, ha valami eget rengető szenzáció nem történik, akkor bizony az egyik gyári pilóta fog nyerni, és ezzel második dicsőségét aratja majd csapatának. Hogy kik erre a legesélyesebbek, erre tippelni sem lehet, és pont ez tesz jót a világbajnokságnak. Megjósolhatatlan a végső győztes, főleg ha szélsőséges időjárás nehezíti majd a dolgukat Argentínában. Egy biztos a Ford négy, a Hyundai három, míg a Citroen és a Toyota két-két gyári kocsival támad. És nem biztos, hogy a mennyiség dominál majd. Összefoglalókat a legnagyobb eséllyel a Red Bull tv-n lehet elkapni. 

Rali OB

Itthon a második bajnoki fordulóra kerül sor Ózdon, és környékén. A második nap, azaz vasárnap a Salgótarján környéki egykori klasszikus gyorsaságikon tép majd a hazai mezőny. Amely nem szegény…Ennyi R5-ös autó egyszerre nem sok, vagy talán egyetlen bajnokságban sincs, mint itthon. Annál nagyobb öröm a győztes számára majd a trófea. Miskolcon a nyitófutamon a bajnoki címvédő Herczig Norbert nyert, de ott sorakoztak mögöttük a trónkövetelők. Elsősorban Turán Frigyes és Vincze Ferenc.De az is lehet, valamelyik Ranga testvérnek sül el a keze… Csak vasárnap este leszünk okosabbak. 

Osztrák Rali OB

Igen, itt is érdekeltek vagyunk, mert a sógoroknál, úgynevezett nyílt bajnokság zajlik. És két magyar páros is a mezőny tagja lesz. Az Opel Wechselland ralin a jobb eredményt a Klausz Kristóf, Csányi Botond párostól várjuk az R2-es mezőnyben. De ugyanebben a kategóriában nevezett a Német Gábor, Szabó István páros is, akikért ugyanúgy szorítunk, és akár még meglepetést is okozhatnak. A raliban minden lehet, amíg nincs vége a versenynek…

Superbike VB

A világbajnokság mezőnye Hollandiába látogat a legendás asseni aszfaltcsíkra. A 4542 méteres pályán kétszer küzdenek egymással a pilóták. Mindkét futam 13 órakor lesz, az első szombaton a második vasárnap. Jonathan Rea magabiztosan vezeti a világbajnokság állását és idén először a legutóbbi futamon szenvedett vereséget, Chaz Davies tudta legyőzni és érdekessé tenni ismét a bajnokságot. 

Nagy Futam

Új helyszínen lesz a hagyományos autós ünnep. Ezúttal a Városháza Park és az Oktogon közt száguldanak majd a versenyautók, a két sztárvendég pedig Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo lesz, természetesen szolgálati F1-es autóikkal együtt. A DTM-et Nico Müller, Timo Glock és Robert Wickens képviseli, így mindhárom márka autói láthatóak lesznek. A WTCC pilóták pedig azt ígérik, ideérnek az autók Monzából, így Michelisz Norbi és Nagy Dani is a versenyautójával száguld majd az Andrássy úton. Kiss Pál Tamás megmutatja az új Peugeot 208 WRX-et, 600 lóerő és mellé olyan gyorsulás aminél Bottasék sem tudnak jobbat… KPT a program szerint visszaül egy formaautóba is, az egyik Formula Renault 3.5 az övé lesz, sőt egy Nascar gépben is kipróbálja magát, kíváncsiak leszünk melyik tetszik majd neki legjobban. A Nagy Futamot az M4 közvetíti, a délutáni programot 13:55-től 16:30-ig adják.

04.28. péntek Forma-1 1. szabadedzés M4 Sport 09:55
  Forma-1 2. szabadedzés (felv.) M4 Sport 22:10
04.29. szombat Forma-1 3. szabadedzés M4 Sport 10:55
  Forma-1 Időmérő  M4 Sport 13:45
  WTCC Időmérő Eurosport2  14:00
  Superbike 1. futam Eurosport2 13:00
04.30. vasárnap WTCC Időmérő (felv.) M4 Sport 10:40
  WTCC 1. futam M4 Sport /Eurosport 11:45/12:00
  Forma-1 Orosz Nagydíj M4 Sport 13:30
  WTCC 2. futam Europort 14:00
  WTCC 2. futam (felv.) M4 Sport 22:00
  Superbike 2. futam Eurosport 13:00
05.01. hétfő Nagy Futam   M4 Sport 13:55