Navigátorok: Kerék István

A race1.hu elindít egy cikksorozatot. Azokról, akik a teljesítményük, bátorságuk,elhivatottságuk ellenére méltánytalanul szorulnak a háttérbe. Nem az ő nevükkel kezdődik a tudósítás,nem őket kérdezi a riporter,pedig sok minden rajtuk múlik. Ők a Navigátorok. Elsőként Kerék Istvánnal beszélgettünk. 

Kevesen mondhatták el magukról, hogy nulla tapasztalattal, az akkori korszak egyik meghatározó Vb szintű autójában kezdjen, egy Lancia Integraléban. 

Így van, ez még most is olyan, mint egy mese. Én 1991-ben Olaszországban dolgoztam, egy Alfa Romeo műhelyben. Egy évre rá hazajöttem, és a keresetemből vettem egy utcai Lancia Integralét. Szervizigényes volt a kicsikém, ezért aztán ha kellett valami hozzá, olyan helyekre kopogtattam be, ahol foglalkoztak ilyen autókkal. Nos, így keveredtem a Ferjáncz műhely,aztán a postabankos Lanciákat felkészítő csapat, no meg Horner Péterék közelébe. Így ment ez egész évben, jó viszonyba kerültem velük. Egyszer csak Horner “Bubu” Peti felhívott, hogy elkérte Ranga Lacitól az olasz Mauro Nocentini számát és bérelne ő is onnan egy autót.

Mivel én beszéltem a nyelvüket, engem kért meg, hogy menjek ki vele, és üssük nyélbe a versenyautó bérlést a Budapest ralira. Ez meg is történt. Hazafelé jövünk már az autópályán, mikor Bubu azt mondja, ok jönnek a digók, hoznak mindent, kocsit, szervizt, de ki fog beszélni velük?! Én lettem az… És ha már úgyis nekem kell ott mindenkivel szót érteni, nekem szegezte a kérdést, hogy “nem ülnél be a versenyre navigátorként is?”

Az első verseny Budapest rali 1993

Így, ennyi? A semmiből felkért nulla tapasztalattal?

Igen, kvittek voltunk, mert én még soha nem navigáltam, ő meg soha nem vezetett ilyen autót, nem is olyan régen kezdte előtte a versenyzést. Aztán az itinere sem volt túl bonyolult, Bubu nem arról volt híres, viszont nagyon jó kezű pilóta volt. Így vágtunk neki az 1993-as Budapest ralinak, egy Vb szintű Lanciával. A pályák a jól ismert murvás gyorsok voltak a Hungaroring és Mogyoród környékén, Kerepestarcsa és a többiek. Bubu jól ment murván, a kocsi meg mindent kibírt. Életem első versenyén abszolút ötödikek lettünk. Azóta is tart a Lanciával a szerelem, elképesztően jó raliautó volt.

És innentől kezdve beindult a pályafutásod, verseny, versenyt követett. 

Á, egy fenét. Horner Bubu nem az a fajta srác volt. Buliból autózott, nem mentünk teljes szezont. ’93-ban még egy Mecsek ralit, de ott N-es Lanciával. Aztán 1994-én elején jött egy telefon Nocentinitől, hogy van egy eladó EVO II-es Lancia. Bubu ráugrott az üzletre, elég jó áron és konstrukcióban megvette. Ez úgy kb. 160 ezer német márka volt. Megint mentünk Budapest Ralin, Mecsek ralin… Ranga Laciék megnyerték a bajnokságot és Nocentinitől ajándékba kapták az 1994-es San Marino rali Eb futam szereplést. Mivel a mi kocsink is onnan volt, nem hagyhattuk ki, mi is beneveztünk. Az olaszok szervizeltek, akkor minden rendben, gondoltuk mi, és ennyi. 

A közös szerviz San Marinóban, háttérben Rangáék autója

Mert mi történt?

Kimentünk aztán szembesültünk azzal, hogy ott csak bankkártyával lehet kocsit bérelni. Mert mi így akartuk a tréninget megoldani… Hát ez nem jött össze… Ott álltunk pár nappal az Eb futam előtt nulla tréninggel, autó nélkül, miközben egy Vb szintű Lanciával indultunk. Ranga Laciék egy olyan EVO III-as autóval búgócsigáztak a pályákon, amiben ugyanolyan váltó volt, mint a versenygépben, ezt is Nocentini biztosította nekik. Ott nevettek rajtunk, mi  meg zsebre tett kézzel vártuk a csodát. Aztán meg is leltük…

A várva vár rajt az Eb futamon

Ezen a versenyen én is ott voltam, Rangáékat filmeztük, de mi történt még a verseny előtt, erre én sem emlékszem.

A csoda annak a szállodának a tulajdonosáé volt, ahol laktunk. Ott állt az udvarban a fűzfa alatt egy Fiat 131-es. Nem volt sok baj vele, csak éppen öt évvel korábban kivonták a forgalomból… A tulaj a kedvünkért, no meg kis apróért, kötött rá gyorsan biztosítást és használhattuk tréningre. Csak annyit kért, hogy olyan állapotban adjuk vissza, ahogy elvittük. Azt gondoltuk, ezzel semmi baj nem lehet… Elkezdtük a gyakorlást, amikor a harmadik kilométeren úgy odavertük az alját, hogy leszakadt a kartervédő, kifolyt az olaj, és beállt a motor… Na, ennyit tudtunk készülni. A további idő azzal ment el, hogy onnan San Marinoból feljöttünk Velencébe egy autóbontóba, és vettünk bele egy motort. Ezt lecipeltük oda, és a szálloda parkolójában kezdtem meg a motorcserét…

A mindenre kész csapat San Marinóban

Ott úgy az elegáns szálló előtt?

Ott úgy… A tulaj azt mondta, ha már motorral vittük el, úgy is adjuk vissza. Tartani kellett a szavunkat… Megcsináltam a srácokkal a motorcserét. Éppen készen lettünk, amikor ott volt az olaj. Szép fekete “alig használt” motorolaj, vagy 5 liter. Na, ezt én véletlenül felrúgtam. Ott a többcsillagos szálloda parkolójában. Ebből hamar patakocska lett, mert ugye San Marino nem egy alföld…Éppen csak azért nem végzett ki helyben a tulaj, mert Mauro Nocentini barátja volt. De a Fiatot végül megcsináltuk, és visszaraktuk eredeti helyére, a fűzfa alá, menni már nem mehettünk vele…

Tehát eddig, ha jól számoltam volt 3 kilométer tréning, meg egy Velence oda-vissza…

Igen…Nem volt mit tenni, felhívtuk Pesten egyik barátunkat, Görög Petit, aki bepattant a Lada Samarájába és kivágtatott vele hozzánk. És végre megkezdhettük, az előtte a Vb-n futó Lanciához az itinert felírni a jó kis Samarával… Mondhatjuk tömören, a felkészülésünk nem sikerült… 😀 

Ennek köszönhető a végeredmény is?

Nem mondhatnám. Ez is murvás verseny volt. Első nap a szakadó esőben jól mentünk. Jóval előrébb jöttünk a rajtszámunknál, ami a 26-os volt. A mezőnyben volt pár menő helyi pilóta. A későbbi győztes Navarra, a második Grossi, aztán Ranga Laciék, Massimo Ercolani. Mi az ötödik helyig jöttünk fel. Emlékszem 17 gyorsasági volt a versenyen, és mi másnap a 15-ik szakaszon estünk egy nagyot. A kocsi rendesen elgörbült… Túl kemény volt a föld, és három, négy alkalommal átfordultunk. Egy balosban felakadt a bal eleje, szűken vettük nagyon. És ez szépen elhajított minket. Szegény kocsinak ott lett vége, ott is maradt Olaszországban…

Horner “Bubu” Péter, Ranga László, Büki Ernő, Kerék István San Marino 1994.

Ezzel vége is ennek a korszaknak?

Nem, még 1996-ig mentünk Bubuval Lanciával, de ezek többnyire N-es autók voltak. De év végén lezárult ez a korszak, és akkor ideiglenesen abba is hagytam. 

Ideiglenesen, merthogy azért volt érdeklődés irántad.

Persze voltak megkeresések. De igent csak 1999 év végén mondtam, méghozzá Hideg Krisztiánnak. Össze is ültünk. Első versenyünk 2000-ben Miskolcon volt, ahol mindjárt fel is borultunk… De amilyen rossz volt az évkezdet, olyan jól sikerült a vége. A szokásos novemberi Semperit ralin Ausztriában az N-csoport első helyén végeztünk a Mitsubishivel Evo V-sel. A következő évben összeállt a teljes évi programunk. Jól mentünk a versenyeken, teljesen összeszoktunk már. Hideg Krisztiánnal éppen Veszprém környéki versenyen voltunk, amikor megállt szombaton a kocsi motorja. Bár ne így lett volna. Kiestünk és Krisztián haza is utazott. És másnap vasárnap bekövetkezett a súlyos balesete a Deseda-tavon Kaposvár mellett. ( erről korábban Krisztián kapcsán már írtunk

 Hideg Krisztiánnal a baleset előtt

És te így pilóta nélkül maradtál…

Persze. Aggódtunk Krisztiánért, szurkoltunk a felépüléséért. Én ősszel már kaptam Pandúr Zsolttól felkérést, amit el is fogadtam. Egy Mitsubishivel mentünk és versenyt is nyertünk 2002-ben.

De ez nem tartott olyan sokáig, mert az ország egyik akkori legtehetségesebb, és egyik legnépszerűbb pilótája hívott.

Így van, egész pontosan a csapatvezetője Kovács “Nagykokó” László hívott fel.  Turi Tamás mellé kerestek navigátort és rám gondoltak. Összeültünk és egy “A” csoportos Mitsubishi EVO VI-sal nyomtuk végig az évet. Tomi ezt a kocsit annyira nem érezte, nem is vált a kedvencévé. Kimagasló eredményeink sem voltak vele, így kézenfekvő volt a váltás. A csapat összeült és egy WRC mellett tette le a voksát. 

Turi Tamással abszolút bajnokok 2004-ben

Ennek a kocsinak  a hangjára nem lehet, nem emlékezni.

Bizony, Csehországból egy Skoda Octavia WRC lett a kiválasztott. Na, ez egy ultra jó raliautó volt! Bődületesen jó kocsi volt. Imádtam! Ez motorikusan megbízható, robosztus futóművel megáldott, jól megépített versenygép volt. Meg is nyertük vele 2004-ben az abszolút bajnokságot. Turi Tominak ez volt pályafutása csúcsa. 

Skoda “tank” Octavia WRC a bajnoki autó 

Merthogy a siker után elváltatok.

A következő évben marketing szempontból a Skodák közül már nem az Octavia volt a megfelelő választás. De csak marketing szempontból… Megjelent már akkor a kínálatban a Skoda Fabia WRC és erre váltott a csapat. Ez nyilván többletköltséget jelentett és egy olyan ember ült a navigátor ülésbe Tóth Imre személyében, aki ebben tudott segíteni, én meg ennek nem voltam kerékkötője. Békében elváltam a csapattól. Turi Tomiék meg sajnos vergődtek ezzel a kocsival, állandó műszaki problémáik voltak. A csúcson Tamás velem volt, és talán időben is szálltam ki, utána két hatalmas balesete is volt Imrével.

Aztán újabb kihagyás következett?

Egy pici. Ugyanis addigra már Hideg Krisztián is újra autóba ült, egyre jobban ment neki, és végül is 2006-ra újból összeálltunk. Ausztriában volt az első versenyünk a Lavanttal rali, egy “A” csoportos Mitsubishi EVO VI-tal. Nem volt gyenge mezőny, Raimund Baumschlager mellett Manfred Stohl és a többi menő is ott volt, csak ők már EVO VIII-as kiadásokkal. No meg Toto Wolff. Igen a Mercedes F1-es csapatának jelenlegi első embere. Nos, az abszolút győztes pedig a magyar Hideg Krisztián – Kerék István páros lett…Ennél jobb kezdést el sem lehetett volna képzelni. Ez azt hiszem megpecsételte a máig tartó versenyzői és magánemberi kapcsolatunkat Krisztiánnal.

A két muskétás a tavalyi kupákkal. Kerék István és Hideg Krisztián 

Merthogy igen elismerésre méltó, amit az elmúlt bő tíz évben, javarészt külföldön elértetek.

Igen, bár a következő versenyen újból az élen álltunk és 22 másodperccel vezettünk Manfred Stohl előtt, amikor az utolsó gyorson lecsúsztunk az árokba és nem volt visszaút. Mondhatom képletesen ott ragadtunk, mármint külföldön. Azóta is az osztrák versenyeket a horvát futamokat látogatjuk és a Mitropa kupában próbálunk az élen autózni. Nagyon jók a versenyek, profik a körülmények, és kiváló a viszony a versenyzők között. Elismernek minket is, teljesen a mezőny egyenrangú tagjai vagyunk ezeken a helyszíneken.

Nemcsak egyenrangúak, hanem eredményesek is. 

Igen, van pár trófea, amit begyűjtöttünk az elmúlt időszakban is. Pályafutásom csúcsa a tavaly elért címeim. Az ERT legjobb co-driver címet, az Európa -bajnoki trófeát a 2-es kategóriában is elhódítottam és megnyertük a Mitropa kupa sorozatot is. 

“Itsván osztrákul” 🙄 

Meddig és hogyan tovább?

Amíg Krisztián megy, vele képzelem el a jövőt, rajtam kívül úgysem tudná senki elviselni… 😆 Összenőttünk, a civil életben is barátok vagyunk. Mindig mondja, hogy ez az utolsó év, de ismerem. Ő sem hagyná könnyen abba, akármilyen öreg csontok vagyunk. Amíg a tempónk megvan, addig nincs min gondolkodni. Krisztián egyébként is percízen csak itinerből megy, bármennyire is ismerős a helyszín. Öröm neki diktálni, az egész belülről olyan, mint egy virtuális videojáték, mindig pontosan azt csinálja, amit mondok. 

Hol mondod meg legközelebb neki, hogy mit csináljon?..)))

Május első hétvégéjén Opatijában. Címvédőként utazunk oda, márpedig ez kötelez minket, ráadásul új pályák lesznek. Na, ez a legszebb benne…

fotók: Kerék István archívuma