Herczig Norbi:”Gyorsulni szeretnék”

Nincs megállás, jövő hétvégén már Ózdon és környékén robog majd a magyar ralibajnokság mezőnye. Itt a race1.hu-n elindítottuk felvezető cikksorozatunkat a bajnokság második futamával kapcsolatosan. Ma a bajnoki címvédő Herczig Norbertet kérdeztük a következő erőpróba előtt.

Norbit szinte kérdezni sem kell, nem ma kezdte az interjúk adását, mint ahogy a versenyzést sem.“Egy futammal a kezünkben vághatunk neki a következő bajnokinak. Mi tavaly, ezen az utolsó összecsapáson már nem vettünk részt, de azt nem mondhatnám, hogy ez hátrány lesz.” – kezdte a regnáló bajnok. ” A pályák többségén versenyeztünk. Az első napi gyorsok közül több a tavalyi egri és miskolci versenyeknek és részei voltak, a másnapi szakaszokon pedig ha nem is tavaly, de évekkel ezelőtt mentem”.

Majd fejből, spontán sorolta nekem a dátumokat, pedig az interjú sem volt előre megbeszélve, annyit tudott rám készülni, mint egy defektre…”Zagyvarónán 2010-ben mentem utoljára , míg Kazáron 2009-ben. Sámsonházán meg 1999-ben… Szóval nem ismeretlenek a pályák, de azért alaposan körbe kell nézni, hogy mi változott. És ugye azzal is számolni kell, hogy a mostani rendkívüli időjárás milyen nyomokat hagy a környéken. Ennyi csapadék nyomtalanul nem fog eltűnni 6-7 nap alatt. Lehet tele lesznek a pályák vízátfolyásokkal, de ettől rali a rali…” – folytatta a rá jellemző alapossággal. 

” Nincs problémám a pályaborításokkal. Ugyanúgy szeretek menni aszfalton, mint murván. Talán utóbbinál az improvizáció ad némi pluszt, kis élvezetet, kis szabadságteret. Kicsit lehet tenni, venni az autót” – nyilatkozta a körülményekkel kapcsolatban. 

A murvára a szombathelyi versenyig várni kell, viszont ott meg rájuk vár már valaki. A nálunk bejelentett hivatalos visszatérést Kiss Ferenccel kapcsolatban Herczig Norbival is érintettük.” Én év elején is mondtam, kifejezetten örülök, hogy sok R5-ös autó van, és ekkorára duzzadt a mezőny. Kiss Ferenc nagy név, és kellenek a sportágnak az ilyen egyéniségek. Várom a találkozást, de várom a jó híreket Ifj Tóth Jánosról is. Ő még nagyon hiányzik, remélem nemsokára nála is összeáll a történet” -fejezte be sportszerűen Herczig Norbert. 

fotó: Borsós László