Kiss Norbi már a kamionban – Csehországban tesztel

Tegnap hosszabb interjút közöltünk Norbival, aki ma már ki is próbálhatja idei versenykamionját, amely idén is a Gizella nevet viseli.  A Tankpool24 csapattal a csehországi Mostban tesztel Norbi, és nem csak ő hanem a többi német hátterű csapat is ott van a pályán. Jochen Hahn és Gerd Körber az új Ivecót nyúzza, Antonio Albacete az MAN-nel tesztel, és Sascha Lenz is MAN-nel indul 2017-ben.

A csapat átdolgozta a futóművet, és itt új alkatrészeket is ki fogunk próbálni, sőt most már arra is lesz lehetőségünk, hogy többféle féket tesztelhessünk, különféle beállítások mellett. További jó hír az is, hogy sikerült fejleszteni a téli szünet alatt a motorbeállítások terén is, így bízunk abban, hogy ezen a téren is sikerül előrelépnünk. A Mercedes legújabb motorvezérlő szoftverével kísérletezhetünk. A célunk most leginkább az, hogy nem éles körülmények között kipróbáljunk pár extrémebb lehetőséget is, amelyekből később profitálhatunk a versenyek folyamán is. Annyiban mindenképpen jobban állunk már mint tavaly ilyenkor, hogy eleve el tudtunk jönni tesztelni, hiszen 2016-ban az év első versenyhétvégéjén csak a 2015-ös kicsit tuningolt kamionnal indulhattam el a szezonnyitó futamon, a Red Bull Ringen. Különösen fontos, hogy a motor megbízhatóságán tudjunk javítani, hiszen a versenynaptárban újra egymást követő hétvégén lesz a magyar versenyhétvége augusztus végén, a cseh futamok meg szeptember elején. És ez megterhelő volt a technikának is, mint az kiderült utólag. Idén pedig nem is kérdés, hogy főleg a hazai futamomon szeretnék nyerni, hiszen tavaly itthon csak a második helyig sikerült felkapaszkodnom.” – mondta el Kiss Norbi az augusztusi magyar verseny a Kamion EB és Fesztivál szervezőinek. 

Közben az Európa-bajnokság honlapjára felkerül az idei nevezési lista is. Igaz, hogy csak, 13 állandó induló nevezett a bajnokságba, de az egyes versenyeken alkalmi pilóták is várhatók, és a 13 kamionnal is majd 15.000 lóerő lesz a pályákon.

A race1.hu megkérdezte az OXXO Racinget is az idei tervekről. A menetrend ugyanaz lesz mint tavaly, Ryan Smith vezeti a Jasmin becenevű kamiont, és a brit bajnokság mellett négy futamot terveznek az Európa-bajnokságban. A Red Bull Ringen, Szlovákiában, a Hungaroringen és Mostban indul majd az immár narancs-fekete MAN.

A Kamion Európa-bajnokság 2017-es mezőnye:

1

Jochen Hahn (DEU)

IVECO

Jochen Hahn (DEU)

11

Eduardo Rodrigues (PRT)

MAN

Eduardo Rodrigues (PRT)

14

Rosé Rodrigues (PRT)

MAN

José Rodrigues (PRT)

15

Erwin Kleinnagelvoort (NLD)

SCANIA

Erwin Kleinnagelvoort(NLD)

19

Dominique Orsini (FRA)

MERCEDES BENZ

Dominique Orsini (FRA)

23

Truck Sport Lutz Bernau (DEU)

MAN

Antonio Albacete (ESP)

24

Tankpool24 Racing (DEU)

MERCEDES BENZ

Kiss Norbert  (HUN)

27

Team Schwabentruck (DEU)

IVECO

Gerhard Körber (DEU)

30

Sascha Lenz (DEU)

MAN

Sascha Lenz (DEU)

33

Buggyra International Racing System (CZE) 

FREIGHTLINER

David Vrsecky (CZE)

42

Tankpool24 Racing (DEU)

MERCEDES BENZ

Andre Kursim  (DEU)

44

Stephanie Halm (DEU)

MAN

Stephanie Halm (DEU)

55

Buggyra International Racing System (CZE)

FREIGHTLINER

Adam Lacko (CZE)