Button helyettesíti Alonsót

A McLaren hivatalosan is megerősítette, hogy a Monacói Nagydíjon Jenson Button vezeti Alonso McLarenjét. Ahogy azt megírtuk Fernando Alonso az Indy500-on indul, így helyettest kellett találni. Nem volt nehéz feladat, hiszen Jenson Button továbbra is a csapat alkalmazottja.

“Nagyon örülök, hogy egy futamra visszatérhetek a Forma-1-be, és azt hiszem erre nincs is jobb helyszín mint választott otthonom Monaco. 2009-ben nyertem itt, és számomra ez minden idők egyik legjobb versenypályája. Ez egy olyan helyszín, ahol a jó pilóta komoly előny, és bár az MCL32 nem kezdte jól a szezont, de szerintem ez a pálya jobban fekszik majd az autónak, mint az eddigi gyors versenyek.” – mondta Button, aki a twitteren már tegnap azzal poénkodott, hogy nem is érti miért van annyi nem fogadott hívása.