WTCC – Marokkó

Főfutam 

A főfutamon, az új szabályok szerint már magasabb pontszámokért, mint az elsőn, az élről Monteiro vághatott neki a 21 körösre tervezett futamnak. Mögötte a Volvoval egy újabb argentin (ezek mindenhol ott vannak…) Nestor Girolami a kettes rajtkockában, míg a harmadik helyről most már apukaként Michelisz Norbert várta a lámpajelzést. Guerrieri pedig a boxutcában figyelt bánatosan, az első futam után cserbenhagyta a Chevrolet, a boxból kifelé tartva lefulladt, és hiába tartottak a szerelők kisebb konzíliumot a motortér fölé hajolva, csak az utolsó utáni pillanatban röffent be újra a Chevy motorja.

És a mi fiúnk (apukánk…) úgy ugrott a rajtnál, mintha a babafigyelő szólalt volna meg, jobban reagált, mint Girolami (nem tudom van e gyermeke..), akit egyből lerajtolt, és beállt Monteiro mögé, aki szintén észnél volt a rajtnál. Ezen a pályán fontos a rajt, de az időmérő még jobban, nos ott hibázott picit Norbi. Nagyon nincs mit mondani kettejükről, a falak között nem támadta a magyar hondás a portugált. Jó volt ez így nekik és a Hondának is. Kettős győzelem lett belőle. 

A többiek megint hozták a formájukat. Huff az orrszarvú, Coronel a ravasz róka, Chilton meg a mezőny elegáns gazellája. Az orrszarvú lökdöste a ravasz rókát, de nem bírt vele. A bukósisak alatt, még jókat nevetett is, főleg ha hallotta volna a fekete páncélos (Citroen) panaszkodását. A verseny egyetlen elegáns előzését ismét a mezőny gazellája mutatta be (Chilton), amikor a svédek kissé nehézkes kék rénszarvasát (Björk a Volvoval) átugrotta nem sokkal a leintés előtt. “Barátom így jártál, máskor majd jobban figyelsz. “- mondta az afrikai pályán otthonosan mozgó gazella. Az is érdekes, hogy egy másik páncélozott (Bennani, Citroen) is kihasználta fölényét egy jámbor rénszarvassal szemben (Catsburg, Volvo), és terelte arrébb, de a “helyi vadőrök” ezt szabályos macerálásnak minősítették. Mertek volna másképpen dönteni, rögtön intézkedett volna a király. 

Mást ne várjatok tőlem, örüljünk annak, hogy Norbi dobogós, és Nagy Dani is beért a boxutcából rajtolva, miután a zengős fiúk újjávarázsolták a komolyan megsérült autót. Sőt még pontokat is szerzett a WTCC kupában. Az eredmény ideiglenes, amíg mindenki el nem hagyja Marokkót… Majd holnap megmutatjuk a hivatalos ponttáblázatot. 

 

Nyitó futam

Esteban Guerrieri jött, látott, győzött… Röviden így foglalhatnánk össze. Élete második WTCC-s versenyhétvégéjén nyert az argentin. Lopez kiszállása után, ezzel továbbra is argentin első hely a VB első futamán. 

Guerrieri tavaly egy verseny erejéig hazájában állt rajthoz a WTCC-ben. Akkor is ámult a világ a teljesítményén. Az öregecske Chevrolet, akkor új erőre kapott alatta, és most is így volt. Egy hasonló paripával indult mellőle az első helyről Tom Coronel. A holland a különböző büntetések után hirdetett új rajtsorrend révén került az első rajtkockába. 

Így is jöttek el a start után, de van aki nem… Ez okozta a galibát, egész pontosan John Filippi a Citroennel, aki beragadt, ezt meg az újonc Yann Ehrlacher nem vette észre kellő időben a Ladával. Így neki pontosan tíz méteres volt ez a verseny. Filippi eljutott a boxig a futam végére össze is rakták a bal hátulját a kocsinak, amit a Lada lebontott. Huff is kilökte a japán Michigamit, miután ő is elrontotta a rajtot, és orrszarvúként akart előzni ezen a pályán… Sőt Nestor Girolami is szunyókált egy kicsit amikor kialudtak a piros lámpák.

A többiek így az első 4 kört a safety car mögött tették meg, a boxutcán keresztül hajtva. Még akkor is amikor nem kellett volna… Ugyanis Robert Huff, amikor a mezőny még felvezetés közben már a célegyenesen keresztül haladt, műszaki hiba miatt kijött. A mögötte lévők meg utána… Így le is maradtak a mezőny első feléről, mivel a furfangos sportbírók ezt kihasználva elrajtoltatták a mezőnyt… Nehogy már unalmas vonatozás legyen egymás fenekében a még hátralévő 16 körben…

Pedig az volt, egészen addig, míg Coronel fékhibára panaszkodott, majd el is fékezte magát. Több sem kellett Guerrieri barátunknak, aki köszönte szépen az első helyet, meg még további öt versenyző is Coronel elé került, köztük Michelisz Norbi. Így Coronel miután az egyik bukóteret tesztelte, majd azt jónak találva épségben visszatért a pályára, már csak hetedik volt. A vezető argentin mögé Björk, Bennani, Catsbug, Michelisz és Monteiro sorrendben álltak fel. 

Nagy Dani közben megérkezett az élbolytól leszakadó körülbelül körönként két másodpercet lassuló Coronelre, de megelőzni nem tudta a rutinos rókát. Nos, ha a róka ravasz, akkor Chilton milyen? Átugrotta Nagy Danit, majd nem sokkal később Coronelt is. Akkor ő egy ügyes gazella…Nagy Dani gumijai kopni kezdtek, meg a figyelem is lankadt. Én nem ettem volna a születésnapi tortából a rajt előtt, attól mindig bealszom. Lehet, hogy ez történt Danival is, aki nekiment a falnak. Dani, Dani! Tessék jobban figyelni! Egyébként meg Isten éltessen, és boldog szülinapot!