Wehrlein Kínában sem ül autóba

Marcus Ericsson (SWE), Sauber F1 Team. Albert Park Circuit.

Még egy héttel a Forma-1 Kínai Nagydíj előtt is azt bizonygatta mindenki, hogy Pascal Wehrlein biztosan elindul a futamon. A Sauber viszont nemrég hivatalosan is bejelentette, a német kihagyja a kínai hétvégét, sőt a bahreini szereplése is kérdéses. Helyettese ismét Antonio Giovinazzi lesz.

Wehrlein kálváriája a januári Bajnokok Tornáján kezdődött, amikor Massával csatázva balesetet szenvedett, és megsérült a háta. A sérülés nem volt komoly, viszont a német emiatt nem tudott megfelelően felkészülni a szezonra. A visszatéréssel először a második barcelonai teszten próbálkozott, ahol úgy tűnt minden rendben volt, így az Ausztrál Nagydíjon is elindult, és a Forma-1 orvosai is engedélyt adtak erre.

A szabadedzések után azonban Wehrlein visszalépett, arra hivatkozva, hogy fizikálisan nem érezte magát felkészültnek a versenytáv teljesítéséhez. Helyét a Ferrari harmadik számú versenyzője vette át, aki már Barcelonában is Wehrlein helyettese volt, Melbourneben pedig a 12. helyen fejezte be a versenyt.

A Mercedes által támogatott Wehrlein szinte ugyanazt mondta, mint az ausztráliai visszalépése után, az viszont meglepő, hogy már a bahreini futam kihagyásának lehetőségét is megemlítette.

„Nekem most az a legfontosabb, hogy intenzíven edzhessek és a lehető leghamarabb 100%-os teljesítményt tudjak nyújtani. Jól fel kell készülnöm az első teljes versenyhétvégémre, amit a Sauberrel teljesítek majd. Remélhetőleg ez a bahreini lesz, de ha nem, vagyis ha még több időre lesz szükségem ahhoz, hogy készen álljak, akkor Oroszországig várok, hogy minden rendben legyen” – mondta a korábbi DTM bajnok.

A pilótamizéria egyre furcsább, nem lennénk meglepve, ha végül kiderülne, hogy egy Ferrari – Mercedes csata zajlik a háttérben.