Bravó srácok! – Moto GP visszatekintés

Tegnap lement az első nagydíj a Moto GP 2017-es szezonjából. Azt hiszem nyugodtan csettinthetünk, mert amit láttunk, talán több is volt,  mint egy idénykezdeti verseny. Mindhárom kategóriában beleadtak, apait, anyait, az előzések, fordulatok és kicsúszásoknak se szeri, se száma nem volt. Bravó srácok! 

A Moto 3-as család kezdte a küzdelmeket, a hagyományok szerint. Nem tudom ki számít toronymagasan Vb esélyesnek. És nem azért, mert első versenyről beszélünk, nem azért, mert egyáltalán nem ismerem a mezőnyt. Hanem azért, mert hogy állítsunk valakiről is valami biztosat egy olyan mezőnyben, ahol a táv felénél 50 méteren belül motorozik tizenöt ember, és a befutó előtt 3 körrel is még kilencen vannak egyenlő eséllyel a futamgyőzelemre. Majd a célvonalon nyolcan haladnak át 1 (!) másodpercen belül. 

Az a bizonyos befutó 

Ez ment minden körben a célegyenes végén…

Ezért nem említek neveket, meg csapatokat, mert ennek most nincs jelentősége. Csak annyi, hogy mindenki megérdemel egy dicséretet, mert megbízható, jó teljesítményre képes motorokkal, és felkészülten álltak rajthoz, amivel olyan showt csináltak, amivel megalapozták az egész Moto GP szezont. Sőt annyira belekezdtek, hogy attól félek, nehéz lesz ezt a színvonalat tartani. Pedig a motorokon nagyrészt kezdő, és a nagyobb kategóriák utánpótlását biztosító pilóták ülnek, mégis kevés hibával, nagyon meggyőző versenyt produkáltak. 

 

Ez már egy másik felvétel, csak hasonló 

Moto 2 mezőnye is simán rajtolhatott a viszontagságos szombati időjárás után. Itt is erőviszonyok megismerését vártuk az első futamtól. Nos, itt valamivel tisztább képet kaptunk. A futamot megnyerő olasz Morbidelli meggyőző formát mutatott. Luthi is hozta a megszokott teljesítményt, még Talmácsival vívtak anno nagyokat, most már beérett motorosnak számít a mezőnyben. Ebből a “magyaros mezőnyből” cseng még ismerősnek Simon és Pasini neve is, de ők most nem meghatározó egyéniségei a Moto 2-nek. Előbbi 23-ik helyen, míg az olasz közvetlen mögötte ért célba. Talán tőlük többet lehetne majd várni.

Nakagami (30) előzi Marquezt

Amit Nakagami mutatott az igen meggyőző volt és az őt néha szorongató Oliveira további teljesítményére is kíváncsi leszek. Azért ez a 33 fős mezőny elég bőséges kínálattal szolgál, pár futam és jobban látunk majd. 

Moto GP mezőnye a csepergő eső miatt amennyire viszontagságosan, többszöri halasztás után elindulhatott, annyira eseménydús futamot produkáltak. Remélem ők sem adják lejjebb a színvonalat. Üde színfolt volt a francia Zarco combos tempója a táv feléig.

Zarco egy kör után már ennyivel vezetett

Nem igazán számítottak rá a többiek, már közel 2 másodperces volt az előnye, mikor kicsúszott alóla a motor. Addig nagyon húzta a Monster Yamaha bajszát.

És így lett vége…

Lehet Rossi 38 év tapasztalatával kivárásra motorozott, de ez nem jött be teljesen. Nagyon jól húzta a korelnök is, de csapattársa a spanyol Vinales és Dovizioso is kicsit jobban bírták a végét.

Zarco bukása után ez volt a helyzet az élen

Nagy meglepetés volt, hogy hármuk harcáról hogy lemorzsolódott a világbajnoki címvédő Marquez, aki most pont a végét nem bírta. Az meg végképp szembetűnő volt, hogy Dovizioso a győzelemért harcol, míg új csapattársa Lorenzo a tizenegyedik helyen battyogott be a gyári Ducatival. Viszont óriási bravúr a hatodik helyen befutó Aleix Espargaro teljesítménye az Apriliával. Majdnem megfojtották a csapat tagjai örömükben a spanyolt. Kellett ez a löket ennek a csapatnak, nem baj ha színesedik a mezőny. Ezzel csak mi nyerhetünk…

Vinalest ünnepli új csapata a Yamaha 

A világbajnokság következő futama és ideje: Termas de Rio Hondo Argentína április 09.