Barcelona F1 teszt utolsó nap – a Ferrari a leggyorsabb

Most már papírjuk is van róla, hogy övék a leggyorsabb autó. Legalábbis a teszteken csak a Ferrari tudott (akart?) 1:18-as időt autózni. Kimi Raikkonen még délelőtt futotta a szuperlágy gumikon azt az 1:18.634-es kört, amivel ő volt az egyetlen, aki 1:19-nél jobb időre volt képes Barcelonában, ráadásul 3 tizedmásodpercnyire megközelítette Massa 2008-as abszolút csúcsát is. Mi lett volna az ultralágyakon?
A finn rögtön meg is kapta jutalmát, kisfiával Robinnal sétálhatott egy kicsit a paddockban. A délután már nem alakult felhőtlenül, fél öt tájban a Ferrari megállt a pályán. Nagy gond nem lehetett, mert a végére még visszatért pár körre.

A Mercedes fogcsikorgatva nézhette az olaszok sikereit, búfelejtőnek pedig a megtett körök számát nézhették. Bottas még délelőtt átlépte az 1000 körös határt, aztán délután Hamilton már az 5000. kilométerre lehetett büszke. Egy jó idő is belefért még az utolsó percekben, a brit a lágy gumikon repesztett egy 1:19-es kört, ezzel megmutatta, hogy az Ezüst Nyíl sem lassú.

A Renault erőforráshibák sormintája szerint ma a Red Bull következett, és Verstappen autója valóban vesztegelt is egy ideig, ezúttal turbóproblémák miatt. A Renaul motorfőnöke Rémi Taffin gyorsan el is mondta, hogy az ERS hibáiról tudtak, készül a megoldás, az Ausztrál Nagydíjra már megbízhatóbb lesz az erőforrás. Ha épp működik a motor akkor viszont nem rossz, Verstappen a szuperlágyon második lett ma, Carlos Sainz pedig ultralágyakon lett harmadik a Toro Rossoval. Az 1:19-es kör a kiscsapat eddigi legjobbja, délután viszont érte is küldeni kellett a trélert, mert megállt a pályán. Az időkiesés ellenére Sainz az egyik legszorgalmasabb volt, 132 kört ment.

A Renault is megfutotta az eddig legjobb körét a teszten, Hülkenberg a lila gumikon jutott 1:20 alá, de mégis azt nyilatkozta, hogy jobbra számított. A motorgondok miatt lehetett csalódott, mert így kevesebbet futottak a tervezetnél, és nem tudtak minden beállítást kipróbálni. Az azért egyértelmű, hogy tavalyhoz képest sokat fejlődtek.

Sergio Perez vezette ma a Force Indiát. Nagyon elégedett volt a nap végén, azt mondta sokat tanultak, rövid és hosszú etapokat is mentek, és új beállításokat is találtak. Összességében is elégedett volt a felkészüléssel, szerinte megbízható és gyors a VJM10-es, jöhet a szezonnyitó ausztrál futam.

A Williams újra Lance Strollra bízta az autót, és a kanadai egyre magabiztosabb. 132 körön át komoly hiba nélkül vezetett, és a lágy gumikon épphogy az 1:20-as határon kívül maradt. Amíg ő a pályán körözött, Massa a filmesekkel dolgozott, és interjúkat is adott.

A Haasnak ma nem volt jó napja. Grosjean alatt előbb műszaki hiba miatt állt meg az autó, aztán az 5-ös kanyarba a kavicságyba csúszott. Ráadásul a nap végén egy vízszivárgás miatt korábban kellett befejezni a tesztet. A francia azt is elmondta az ebédszünetben, hogy a tavalyi fékproblémákat nem sikerült megoldani, és a lassú kanyarok jelentik a VF-17-es gyenge pontját.

A McLarennél ma Alonsora várt a vesszőfutás, nem is úszta meg ezt a napot sem. Kétszer lengették miatta a piros zászlót, a Honda pedig újra az elektromos probléma feliratú kártyát húzta elő a magyarázkodós fiókból. Amíg ment az autó Alonso gyorsan futott az ultralágyakon egy 1:21.389-es kört, ezzel legalább a Saubereket megelőzte. Azt azonban ne feledjük, hogy a svájciak tavalyi motorral mennek, a karosszériájuk sem az igazi, és nyilatkozataikban is visszafogottabbak a McLareneseknél.

Végeredmény, Barcelona 03.10., péntek:

1. Kimi Räikkönen

Ferrari

1:18,634

 

 111

szuperlágy

2. Max Verstappen

Red Bull

1:19,438

+0,804

 71

szuperlágy

3. Carlos Sainz

Toro Rosso

1:19,837

+1,203

 132

ultralágy

4. Valtteri Bottas

Mercedes

1:19,845

+1,211

 53

szuperlágy

5. Lewis Hamilton

Mercedes

1:19,850

+1,565

 54

ultralágy

6. Nico Hülkenberg

Renault

1:19,885

+1,251

 45

ultralágy

7 Sergio Pérez

Force India

1:20,116

+1,482

 128

ultralágy

8. Jolyon Palmer

Renault

1:20,205

+2,577

43

ultralágy

9 Lance Stroll

Williams

1:20,335

+1,701

 132

lágy

10. Romain Grosjean

Haas

1:21,110

+2,755

 76

ultralágy

11. Fernando Alonso

McLaren

1:21,389

+3,787

 43

ultralágy

12. Marcus Ericsson

Sauber

1:21,670

+3,036

 59

szuperlágy

13. Pascal Wehrlein

Sauber

1:23,527

+6,306

42

lágy

A 2017-es Forma-1-es teszteken megtett össztáv:

Mercedes 5101.9km
Ferrari 4445.5km
Williams 3724km
Sauber 3663.5km
Force India 3654.2km
Red Bull 3184km
Haas 3170.1km
Renault 2774.4km
Toro Rosso 2718.5km
McLaren 2127.3km

foto: twitter