F1 teszt #2 első nap – Massa megmutatta

Jó az öreg a háznál. Felipe Massa csattanós választ adott azoknak akik értetlenkedtek, hogy miért épp őt kellett választania a Williamsnek Lance Stroll mellé. A délelőtti 1:19.726-os szuperlágy gumikon futott köridejét senki sem tudta felülmúlni, ráadásul a brazil 168 kört tekert a Williamsbe, amivel a fittségét is bizonyította. Közel négy órát töltött a pályán, ilyen kanyarsebességek mellett ez megsüvegelendő.

A Red Bull elégedetten zárta a napot, Ricciardo délután 40 kört ment, így összesen 89-nél állt meg a számláló. A köridő csak 174 ezreddel maradt el Massáétól, igaz ezt ultralágyakon érte el az ausztrál, de így is ez az eddigi leggyorsabb körük Barcelonában az új autóval. Ricciardo délelőtti megpördülése után viszonylag eseménytelenül körözött, a legnagyobb látható újítást a furán kivágott padlólemez jelentette az autón.

A harmadik csapat amelyik ma 1:20-on belüli időt futott a Ferrari volt. A vörösök ott folytatták ahol múlt héten abbahagyták, most a téli teszt eddigi legjobb lágy gumis idejével jelentkeztek be a Vb címért folyó versenybe. Az új paripa gyors, hiszen a lágy abroncsokon csak 6 ezreddel volt lassabb a Red Bullnál, és megbízható is, mert Vettel pontosan annyit ment mint Massa, 168 kört. Érdekes méréseket is végeztek, tavaly már láttunk olyant amikor az autóra egy kis zseblámpa került, ennek nagy valószínűséggel az az oka, hogy nagysebssségű kamerát szereltek a kocsira, és annak kellett a plusz fényforrás.

A Mercedesen ma is megosztozott Hamilton és Bottas. A brit 49, a finn 86 kört tett meg, mindketten lágy gumikon futották a legjobb körüket. Az autón az új oldalsó szárny volt a legfeltűnőbb. Gondokkal is küzdöttek, az ebédszünetben a padlólemezen kellett javítani, ráadásul Hamiltonnak Roscoval is meg kellett küzdeni, az eb folyamatosan rendetlenkedett míg a gazdi interjúkat adott.

Esteban Ocon hatodik lett a Force Indiával, de fontosabb, hogy 142 körig jutott, így rengeteg tapasztalatot gyűjtött, nemcsak magának hanem a csapatnak is. Emellett azt is megmutatta, hogy az idei Mercedes motor sem sikerült rosszul. A legjobb körét szuperlágyakon érte el, de a mai napon inkább a hosszú etapokra koncentrált a csapat.

A Renault keddjét egy motorcsere tette tönkre. Fél tizenegykor még a szerelők tolták be a boksz elé Palmert az erejét vesztett motorú autóval, délután háromkor pedig már az új erőforrással jött a pályára Hülkenberg, egészen jól dolgoznak az enstonei fiúk. A motorcserével együtt nem is hangzik rosszul Hülkenberg hetedik helye és 58 megtett köre. Palmer délelőtt 15-öt ment, de több mint 5 másodperccel elmaradt Massa mögött.

A Haas is a múlt heti munkát folytatta, szürkén (mint az autójuk) megbújtak a mezőnyben, és csendben dolgoztak. Magnussen lágy gumikon futott egy nyolcadik időt, és így is megelőzte a szuperlágyakon kilencedik Kvyatot. A Toro Rosso ma nagyon visszafogott volt, bár a megtett 83 kör nem hangzik rosszul.

Ami az egyiknek átlagos az a McLarennél már hangos siker. Vandoorne 80 kört tudott megtenni, ami azért is nagy szó, mert újra motort cseréltek. A változatosság kedvéért ezúttal elektromos problémára hivatkoztak a Hondások. Ha abból a szempontból nézzük, hogy nem az eddig látott tüneteket produkálta az autó, akkor ez akár megnyugtató is lehet, mert a régi gondok megoldódtak. Ha viszont kissé rosszmájúan, arra koncentrálunk, hogy már az elektromossággal is baj van, akkor elkeserítő a helyzetük. Reméljük Zak Brownt nem emiatt hívatták ma a Downing Street 10-be….

 

Kerek 100 kört tett meg a teszt első napján a Sauber. A köridőkre nem lehetnek büszkék, a lágy gumikon Wehrlein és Ericsson is csak 1:23-as kört futott, ami majd 4 másodperccel lassabb Massa idejénél. Ne feledjük, a svájciak a tavalyi Ferrari motorral futnak, és a karosszériájuk sem sikerült túl jól. Wehrlein 47 megtett köre viszont azt mutatja, hogy a német felépült, és bírja a terhelést.

Forma-1 2. teszthét, 03.07, Barcelona:

1. Felipe Massa Williams 1:19,726   168 szuperlágy
2. Daniel Ricciardo Red Bull 1:19,900 +0,174 89 ultralágy
3. Sebastian Vettel Ferrari 0:19,906 -+99,820 168 lágy
4. Lewis Hamilton Mercedes 1:20,456 +0,730 49 lágy
5. Valtteri Bottas Mercedes 1:20,924 +1,198 86  lágy
6. Esteban Ocon Force India 1:21,347 +1,621 142  szuperlágy
7. Nico Hülkenberg Renault 1:21,589 +1,863 58  lágy
8. Kevin Magnussen Haas 1:21,676 +1,950 81  lágy
9. Danyiil Kvjat Toro Rosso 1:21,743 +2,017 83  szuperlágy
10. Stoffel Vandoorne McLaren 1:22,537 +2,811 80 lágy
11. Pascal Wehrlein Sauber 1:23,336 +3,610 47  lágy
12. Marcus Ericsson Sauber 1:23,630 +3,904 53  lágy
13. Jolyon Palmer Renault 1:24,790 +5,064 15  lágy