A Red Bull V12-eseket is hozott Barcelonába

De még milyeneket! Le is esett a paddock népének álla, mert a szolgálati autók különversenyét kiütéssel nyerték a bikások. Három V12-es motorral hajtott, Aston Martin DB11 váltotta a korábbi Infinityket.

Ricciardo és Verstappen sötétkék autói mellett egy ezüst színű és egy metálbarna is feltűnt néha, de egyszerre szinte sosem láttuk őket, mert szemmel láthatóan a csapattagok is élvezték az autókat, és szinte mindig úton volt az egyik. A többiek persze irigykedtek, főleg akkor, amikor a Red Bullos mérnökök megálltak egy másik csapat főhadiszállása előtt, és miután begyűjtötték a gratulációkat, egy-két gázfröccsel mutatták meg, hogy szól a duplaturbós, 5.2 literes 600 lóerős 12 hengeres.

A Mercedesnél Hamiltonék C63 AMG-ket kaptak, de azokat csak V8-asok hajtják. A Ferrarinál Vettel és Raikkonen Alfa Giuliákkal parkolt a motorhome mellett, de nem az 510 lóerős csúcsmodellel, hanem kisebb változatokkal. A többieknél pedig egyszerűbb modellekkel, vagy spanyol bérautókkal oldották meg a közlekedést.

A Red Bull tehát ellopta a showt a paddockban, arról a kis szépséghibáról, hogy a DB11 motorját egy 2013-as megállapodás alapján már nem a Cosworth, hanem az AMG-Mercedes szállítja az Aston Martinnak, mindenki elegánsan elfeledkezett…