B3 Racing – megvan az első futamgyőzelem

Féltávjához érkezett a TCR International Series, és ezt Mato Homola futamgyőzelemével ünnepelte a B3 Racing. 

Oscherslebenben Dusan Borkovic az idei szezonban másodszor megszerezte a pole pozíciót, Mato Homola második lett, míg Tassi Attila a 12 helyen zárt. Az első futamon így a B3 pilótái indulhattak az élről, és a TCR-ben megszokott eseménydús versenyt láthattunk. 

 

A rajtnál Borkovic még az élen maradt, de a harmadik körben hibázott, és visszaesett a harmadik helyre. Ugyanekkor pördült meg Tassi Attila is a kettes kanyarban, miközben Cominit előzte volna. Míg Tassi kocsiját mentették, bejött a biztonsági autó.

Az újraindítás után Homola vezetett Buri és Borkovic előtt. Néhány körrel később Burit ketten is megelőzték, de Borkovic újra hibázott, és újra visszaesett. Egy körrel később már megint harmadik volt, közben Homola vezetett, a mezőny hátsó részében pedig szintén ment az adok-kapok. Oriola a falnak ment, Comini hibázott és megállt a bukótérben, de Grachev megpördült, és eltalálta Comini autóját, így újra jött a safety car. Az utolsó körben még Borkovic megelőzte Nash-t így feljött a második helyre Homola mögé, és így kettős diadalt arattak a B3 pilótái.

„Megszereztem az első győzelmemet a TCR-ben, nagyon nehéz volt, de nagyon boldog vagyok. Hét év túraautózás után egy álom vált valóra. Azt gondolom érdemes volt a TCR-t választanom, ez egy komoly nemzetközi sorozat. Kemény verseny volt, mert a pálya néhol nagyon vizes volt, és folyamatosan változott. Két biztonsági autós fázisunk is volt, és ez mindig nagyon stresszes helyzet, de mindent jól csináltam. Jól állok a bajnokságban is, de korai lenne még előre gondolkodnom, lépéről lépésre haladunk” – mondta a futam után Mato Homola.

 

A második futamon Pepe Oriola már a második körben az élre állt és tökéletes versenyt futott. A B3 két külföldi pilótája már az első körben egymással ütközött, miután Borkovic Vernay-vel ütközött és elveszítette a kontrollt autója felett. Nem lett belőle nagyobb baj, mindketten folytatni tudták, Vernay viszont kiesett.

Borkovic a kilencedik körben már a második volt, de Oriolát nem tudta befogni a verseny végéig. Homola a hatodik helyen harcolt, végül ötödikként ért célba, míg Tassi Attila az egész futamon csatázott, és végül a hetedik helyen zárt.

„Két második hely nagyon jó eredmény a hétvégére, végre megint be tudtam fejezni a versenyeket. Bíztam benne, hogy megnyerem az első futamot. Vezetem, szép előnyt építettem ki, de az esőben hibáztam, és pozíciókat veszítettem. Aztán fel tudtam zárkózni, de sokat csúszkáltam. A második verseny is hasonlóan alakult, még mindig csodálkozom, hogy egyáltalán célba értem. A jó hír, hogy újra a pódiumon vagyunk, és végre nem adtunk pluszmunkát a szerelőinknek.” – értékelt a nap végén a B3 Racing szerb pilótája.

 

A TCR következő állomása július 23-24.-én lesz a Red Bull Ringen.