Ficza Feri – óriási élménnyel és egy karórával gazdagabban Moszkva után

 “Már akkor nagyon tetszett a moszkvai pálya, amikor megérkeztünk, és először körbe sétáltam. Az első szabadedzésen még használt gumival mentünk, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az autóval. Ez is fontos része volt a hétvégének, mert még mindig az a célunk, hogy idén minél többet tanuljunk. Egészen addig így lesz ez, amíg nem kerülök igazán tegező viszonyba a Hondával.

Az FP1-ben már feltettük az új gumikat. Sikerült 11. időt autóznom, de ezúttal sem az eredménynek örültem igazán, hanem annak, hogy új abroncsokkal is tudtam tesztelni. Végre nem csak az időmérőn mentem pár kört az új gumival, hanem a szabadedzéseken is meg tudtam nézni néhány dolgot.”  – mesélte a moszkvai élményeket Feri a hazarkezés után.

Az FP2-ben már esőben futottak Feriék, és jött a meglepetés, tökéletes beállításokkal kilencedik időt mutatott a monitor, megcsillant a Q2-be jutás reménye. Az időmérőn aztán jött a hidegzuhany.

Nem változtattunk a beállításokon, de az időmérőn nem működött az autó. Valószínűleg az volt az oka, hogy intenzívebb lett az eső, és nagy vízben nem volt gyors a kocsi. Aztán ahogy száradt a pálya, úgy lettem egyre versenyképesebb. A gyári autók is ezzel a jelenséggel küzdöttek, azóta gőzerővel dolgozunk a megoldáson. Ennek ellenére bíztam abban, hogy a versenyen jobbak leszünk.

Az első futam végére kezdett száradni a pálya, Ficza Feri is begyorsult, középmezőnybe tartozó időket autózott, így bizakodva várta a második versenyt.

A rajt jól sikerült, aztán Monteiro mögött tudtam menni, és ez nagyon bíztató volt. A második körben sajnos egy kicsit túlvállaltam magam, felúszott a kocsi és leestem a pályáról. Az ötödik-hatodik körben viszont elkezdett száradni a pálya, és tudtam felfelé jönni. Amikor megláttam Müllert, az elmondhatatlanul jó érzés volt, látni, hogy gyorsabb tudok nála lenni. Két körön át harcoltunk, aztán megelőztem, utána még Bennani is meglett, sőt sikerült leggyorsabb kört mennem amiről a mai napig nem tudom, hogy sikerült. Akkor tudtam meg amikor kiszálltam a kocsiból, odajött  hozzám Zoli, és mondta, hogy mi voltunk a leggyorsabbak.

A leggyorsabb kör díja egy Tag-Heuer karóra, amit Feri azóta is büszkén visel, bár nagyon vigyáz rá. Moszkvában Müller skalpját is begyűjtötte Feri, Lopezé már a Hungaroringen megvolt, így egyértelműen megmutatta, hogy helye van a WTCC mezőnyben.

Kezdem elhinni hogy képes vagyokversenyképesen menni a WTCC-ben, de akkor fogom ezt igazából elhinni, ha tökéletesen megismerem az autót, és rendszeresen ott tudunk lenni a középmezőnyben. Még mindig nagyon sokat kell fejlődnünk, hogy reálisan elérjük ezt a célt, így Vila Realban is a tanulás lesz a legfontosabb.

A WTCC hetedik versenyhétvégéjét június 24.-26.-ig rendezik Vila Realban, könnyen lehet, hogy már két Zengős autóval, mert a hírek szerint már Nagy Dani is ott lesz a pályán.