Nagy Dániellel és Luca Engstlerrel a bajnoki címet célozza meg a M1RA

2018 után idén is a TCR Európa-kupában indul a M1RA. A magyar csapat továbbra is Hyundai i30 N TCR versenyautókkal áll rajthoz, amelyeket Nagy Dániel és Luca Engstler vezet majd az április 27-28-án a Hungaroringen kezdődő, 14 futamból álló bajnokságban.

Folytatja az elmúlt két évben beváló koncepcióját a M1RA, azaz egy tehetséges magyar fiatallal és egy TCR-bajnok pilótával vág neki a szezonnak. A TCR International Series 2017-es bajnokcsapata az előző évadhoz hasonlóan a Hyundai Motorsport partnereként versenyez az Európa-kupában, amelyben a 20 éves Nagy Dániel lesz az egyik pilótája, aki már a teljes 2018-as idényt is a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított alakulatban töltötte. A M1RA másik, új versenyzője a szintén 19 éves, német Luca Engstler, aki idén már egy bajnoki címet is elhódított a TCR Malajziában.

„Logikus lépés volt, hogy folytatjuk az együttműködést a Hyundai Motorsporttal, hiszen az i30 N bizonyítottan az egyik legjobb autó a kategóriában, ráadásul tavaly szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a gyártóval. Két tehetséges és motivált versenyzővel dolgozhatunk, akik már megmutatták a képességeiket Hyundait vezetve, úgyhogy ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, képesek lehetünk az Európa-kupa bajnoki címéért harcolni” – fogalmazott a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid.

Nagy Dániel karrierje eddigi legsikeresebb szezonján van túl. 2018-ban a M1RA-ba igazolva dobogós helyezést ért el a WTCR-ben szabadkártyás indulóként a Hungaroringen, majd élete első nemzetközi porondon elért futamgyőzelmét aratta a hollandiai Assenben. Végül az ötödik helyen zárta a szezont az Európa-kupában, de ennél is jobbat remél 2019-ben.

„Nagyon örülök, hogy a M1RA-val és Hyundait vezetve folytathatom, mert tavaly ez volt a legfőbb vágyam a szezon végén. Sikeres közös éven vagyunk túl, büszke vagyok a WTCR-ben elért dobogóra, és úgy érzem, hogy a M1RA-s srácok között otthonra leltem ebben a csapatban. Hiszek benne, hogy még tovább tudunk fejlődni együtt. A kiegyensúlyozottság a kulcs, ami az előző szezonban néha hiányzott, de keményen dolgozok azon, hogy idén harcba tudjak szállni a bajnoki címért” – jelentette ki Dani.

Luca Engstler tavaly közel járt ahhoz, hogy megszerezze a TCR Németország bajnoki címét, de végül a második helyen végzett. Ugyanakkor jelenleg ő a TCR Ázsia és a TCR Malajzia sorozatok címvédője. Utóbbi bajnokságot egy Hyundai i30 N TCR volánja mögött ülve nyerte meg februárban, egy kivételével mind a hat futamon győzelmet aratva. A német versenyző most az európai mezőnyben is bizonyíthatja rátermettségét a M1RA tagjaként.

„Büszke vagyok arra, hogy a M1RA-ban folytatódik a pályafutásom, hiszen számomra a Napnál is világosabb, hogy a bajnokság egyik legjobb csapatáról van szó. Az a legfőbb célom az Európa-kupában, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehetséges, mert nekem az autón kívül minden új lesz itt. Új pályák, új bajnokság, új csapat. Ugyanakkor a tesztek megmutatták, hogy jó tempóra vagyunk képesek, így már alig várom, hogy kezdődjön végre a szezon” – mondta Luca Engstler.

A TCR Európa-kupa most következő szezonja a Hungaroringen rajtol el április 27-28-án a WTCR magyarországi versenyhétvégéjének betétprogramjaként, ami sajnos azt is jelenti, hogy Nagy Dani ebben az évben nem ismételheti meg a tavaly bravúrját, hiszen nem tud szabadkártyásként indulni a WTCR-ben.

foto: M1RA