Dupla verseny lesz a Mecsekben

Új vagy részben új gyorsasági szakaszok, új rajt- és célceremónia-helyszín, MARB betétfutam – október 12. és 14. között ezekkel a különlegességekkel kerül ismét főszerepbe az autósport a Mecsekben. 

Az ORB-sorozatban az abszolút kategória élmezőnye két fordulóval a bajnokavató előtt még nyitott, ahogy a géposztályok élén is nagy csata vár még a csapatokra. A verseny október 12-én, pénteken délután a Széchenyi tér után sajnos újra a Pécs Plazához költöző rajtceremóniával indul, ahonnan ezúttal is a nemzetközi Historic mezőny vág neki elsőként az újabb megmérettetésnek. A tavalyitól eltérően azonban ezen az estén csak a Plaza-parkoló gumilassítóinak minél gyorsabb kerülgetése vár a pilótákra, a prológ után pihenő jön, a mecseki szerpentineknek már csak szombat reggel vág neki a mezőny.

Erről, illetve a futam további előzetes tudnivalóiról pénteken sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Nagy Csaba országgyűlési képviselő, a Szervező Bizottság elnöke legelőször azt az utóbbi napokban szárnyra kapó híresztelést oszlatta el végérvényesen, amely a pécsi futam feltételezett szervezési és adminisztrációs hiányosságai miatt terjedt futótűzként ralisberkekben, és amelyek szerint magát a rendezést is veszélybe sodorva. Tőle megtudhattunk, hogy az MNASZ kérésének eleget téve valamennyi szükséges dokumentumot és engedélyt az előírt határidőben bemutatott a rendező, a futam tehát erről az oldalról is biztonságban van. Ezen túlmenően azoknak a szervezeteknek, cégeknek, hivataloknak és segítő személyeknek mondott köszönetet, akik erőn felül járultak hozzá most is a rendezés sikeréhez.

A versenyt hivatalosan szervező PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila hangsúlyozta, hogy a társaság számára a raliban is fontos az utánpótlás-nevelés, így a Baranya megyei önkormányzattal együttműködve ezúttal közvetlenül a Mecsek-rali keretében vállalták föl a házigazdaszerepét a rali „előszobájának” is tekinthető MARB és Sprint-kupa sorozat Remeterét–Árpádtető közötti futamának is.

Tavalyhoz képest az is jelentős változás, hogy a Historic (amely egyébként az idén szintén prológozik is) és az ORB-pilóták ezúttal teljesen azonos gyorsaságikat teljesítenek, szám szerint szombaton nyolcat, vasárnap további négyet, összesen 176 kilométeren, és a baranyai hagyományoknak megfelelően természetesen végig aszfalton.

A gyorsasági szakaszok gyakorlatilag mind jól ismertek nemcsak a pilóták és navigátoraik, de a ralibarát nézők előtt is, mégis lesznek érdekességek. A tavalyi három új gyorsasági közül a Golgota–Hetvehely ugyanúgy marad, míg a Szágy–Gorica közti 13 km-es technikás, kanyargós erdei aszfaltgyorsaságit 2017-hez képest az ellenkező irányban teljesíti mindkét mezőny. Máré várától pedig Pécsvárad helyett most Zobákpusztág kanyarog az 1. és 5. gyorsasági – utóbbiról hangsúlyozandó, hogy a fokozottan védendő természeti értékek miatt a nézők elől elzárt terület, így a szervezők külön kérik, hogy a ralibarátok ne ide induljanak a hétvégén.

Vasárnap vélhetően a leghosszabb hazai raliszakasz, az orfűi körgyorsasági lesz a sláger a rajongók körében. Itt az első kör Orfű és Árpádtető között fut, a másodiknál Orfű tetőn balra kanyarodva Remeterét–Ranga László út felé folytatják a száguldást.

Eddig a pillanatig 68 ORB-páros (a mezőny első 15 párosa R5-ös gépekkel), illetve 46 Historic-kettős (ez tízzel több a tavalyinál) adta le a nevezését, illetve, hogy mivel minden sorozatban nyílt még a bajnoki címek sorsa, izgalmas párharcokra van kilátás az érkező pilóták között.

Amelyben természetesen pécsi, baranyai szereplőkért is szoríthatnak a helyi sportbarátok. Miközben tavaly két egyforma, remekül felkészített Skoda Fabia R5-össel vágott neki a távnak ifj. Ranga László és testvére, ezúttal csak utóbbi, az idei egyetlen futamán, a Szombathely-ralin az abszolút 3. helyen célba érő Ranga Péter gördül majd át a rajtkapun. 

Az ORB abszolút élmezőnye még nyitott: a mostani (mínuszolások nélküli) sorban Turán Frigyes és Bagaméri László (Ford Fiesta R5) áll az élen, ám a mögöttük sorban következő (és a Mecseken is e sorrendben rajtoló) Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia), Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) valamint Hadik András, Deák Attila (Ford Fiesta R5) duók egyaránt trónkövetelőkként autóznak majd. Igaz, az évzáró Zemplén-rali 1,5-ös sorzója miatt vélhetően nem a Mecsek dönt majd a bajnoki trófea sorsáról, ám az itt begyűjthető pontok nélkülözhetetlenek lesznek az elsőséghez.

És ahogy azt már a bevezetőben említettük, ezúttal egy különleges betétfutammal bővül a Mecsek-rali: az eddigi rendtől eltérően, ezúttal csak a MARB déli régió bajnokság résztvevői számára lesz pontszerző verseny a Mecsek Rallye Sprint futam. A rendezők a klasszikus Camping–Árpádtető szakaszt két irányban, és extraként az Orfű–Remeterét–Camping gyorsokat kínálják az érdeklődőknek, összesen 43 kilométer mért szakasszal.

Az 52. Mecsek rali programja:

  1. okt. 12., péntek

Pécs Plaza. 16.00: rajtceremónia, majd Prológ (előbb a Historic; fordított rajtszám szerinti sorrendben); vasárnap 15.45 célceremónia

okt. 13. szombat:

1. és 5. gyorsasági: Máré vára–Zobákpuszta

2.és 6. gyorsasági: Mecsekpölöske–Alsómocsolád

3. és 7. gyorsasági: Szágy elág.–Gorica

4. és 8. gyorsasági: Hetvehely–Golgota

 

okt. 14., vasárnap:

9. és 11. gyorsasági: Golgota–Hetvehely

10. gyorsasági: Orfű kör–Árpádtető

12. gyorsasági: Orfű kör–Ranga László út

foto: mecsekrallye.hu