Herczig Norbiék a Barum Ralin folytatják

A Rali Európa-bajnokság hatodik versenyén a legendás Barum Ralin folytatja a versenyzést Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A MOL Racing Team párosa bár kihagyta az olaszországi fordulót, továbbra is a bajnokság harmadik helyén várja a csehországi futamot. A nagyon gyors aszfaltos pályákon 15 gyorsasági szakaszon összesen 212 kilométeren versenyeznek az indulók, a verseny össztávja pedig 741 kilométer lesz.

Mozgalmasan telt a nyári szabadság a MOL Racing Team kettőse számára, de pihenésre is jutott ideje a pilótának és a navigátornak. A versenyautó azonban már nagyon hiányzott a Herczig – Ferencz kettősnek, így a Barum Rali előtti tesztet is a megszokottnál két héttel korábban teljesítették.

Augusztus elején már a Skoda Fabia R5-ben ültünk. Előbb egy MOL versenyüzemanyagokat népszerűsítő film forgatásán a máriapócsi rallycross pályán, majd a cseh-osztrák határ mentén lebonyolított a teszten autóztunk. Azért ezt a helyszínt választottuk a tesztre, mert közel van a BRR Team központja, így a megszokottnál komolyabb felszereléssel jöhetett a csapat, illetve így az eredményeket is a bázisukon tudták kiértékelni a verseny előtt” – mesélte Herczig Norbert az első augusztusi kilométerek történetét.

Az alapos felkészülésre pedig nagy szükség van, mert a Barum Rali is komoly kihívást jelent. Az elmúlt öt évben négyszer nyert itt Jan Kopecky, egyszer Vachlav Pech, ami jól mutatja, hogy Zlin környéke a helyi versenyzők territóriuma. Minden évben nagyon készülnek erre a versenyre, van olyan párosuk is, akik számára ez a szezonban az egyetlen futam ahol elindulnak. Herczig Norbertéknek versenyzőként ez lesz az első Barum Rallyjuk, a páros eddig csak nézőként volt jelen az idén már 48. alkalommal megrendezésre váró versenyen.

Aszfaltos futam lesz, de hihetetlenül változatos felületeken. A dobálós, töredezett szűk utak, és a széles jó minőségű szakaszok egyaránt megtalálhatóak a gyorsaságik között, sőt ezek a felületek egy-egy szakaszon belül is váltják egymást. Ráadásul Csehországban is előszeretettel használják télen síkosságmentesítésre azt az apró kavicsos anyagot, ami még ilyenkor is megmarad néhány helyen, így nehezen kiszámíthatóak a tapadási viszonyok. A beállítások terén is meg kell találni a megfelelő kompromisszumot, de bízom benne, hogy a teszten elvégzett munka és a BRR tapasztalata most is sokat segít majd” – ismertette a pályák jelentette kihívást Herczig Norbert.

A tavalyi évhez képest a gyorsaságik 40 százaléka új lesz a versenyen, de ahogy már megszoktuk ebben az évben, a MOL Racing Team párosának ez 100 százalékot jelent majd. A stratégiát is újra ehhez a tényhez igazítja majd a csapat, azonban most már a bajnokságban elfoglalt harmadik hely miatt sem feltartott kézzel érkeznek Zlinbe. Gyorsan, de biztonságosan kell versenyezni, mert az eddigi sikerektől függetlenül továbbra is a tapasztalatszerzés az elsődleges fontosságú. Emiatt marad a már bevált recept: az első szakaszokon a pályaismeretet kell csiszolni, majd a verseny végén az addigi eredmények függvényében már lehet némi extra kockázatot is vállalni.

Eddig bevált ez a taktika. Az utolsó napon mindig sokat gyorsultunk, most is ezt a menetrendet tervezzük, mert továbbra is a versenykilométereket kell gyűjtenünk. Egy korai kiesést nem szeretnénk megkockáztatni, ám egy biztonságos kezdés után az addig megszerzett tapasztalattal a második napon fokozzuk a tempót, és igyekszünk fontos pozíciókat nyerni. Már várom a futamot, mert az ilyen tempós, bevállalós versenyek a kedvenceim, itthon is az ilyen jellegű gyorsaságikon tudtam nagyobb előnyt szerezni a többiekhez képest. De izgatottan várom azt is, hogy testközelből figyelhessem a csatát a cseh pilóták, a bajnokságot vezető Lukyanuk és az itt szintén elinduló Danis Sordo között, mert biztos vagyok benne, hogy ebből a csatából is sokat tanulhatunk” – árulta el Norbi, illetve jelentőségteljesen megjegyezte azt is, hogy számára a versenyre utazó magyar szurkolók buzdítása is nagyon sokat jelent majd. A rajongók közül ugyanis sokan már a Veszprém Ralin jelezték a párosnak, hogy ott lesznek Csehországban is, és magyar zászlókkal buzdítják majd a MOL Racing Team versenyzőit.

A Barum Rally programja:

08.24. péntek:
09:35     Kvalifikáció
16:00     Rajtceremónia
21:15    SS1 Zlin – 9,51 km

08.25. szombat:
09:46     SS2 Brezova – 8.23 km
10:39     SS3 Semetin – 11.55 km
11:12     SS4 Rajnochovice – 13.65 km
13:45     SS5 Kudlovice – 21.43 km
15:56     SS6 Brezova – 8.23 km
16:49     SS7 Semetin – 11.55 km
17:22     SS8 Rajnochovice – 13.65 km
19:45     SS9 Kudlovice – 21.43 km

08.26. vasárnap:
08:43     SS10 Halenkovice– 13.72 km
09:26     SS11 Majak – 8.15 km
10:14     SS12 Kasava – 24.88 km
13:15     SS13 Halenkovice– 13.72 km
13:58     SS14 Majak – 8.15 km
14:46     SS15 Kasava – 24.88 km
16:58     Céldobogó

foto: MOL Racing Team