Jön az új szuperbajnokság!

A hétvégén gerhard Berger a DTM első embere és Masaaki Bandoh a Japán SUPER GT sorozat vezetője bejelentették, hogy véglegesítették a Class1 szabályrendszert, és 2019-ben már két közös versenyt is rendez a két bajnokság!

Biztonság, költségcsökkentés és egyenlő feltételek. Ez volt a három alapelv amelyet szem előtt tartottak a Class1 véglegesítésekor. Ebben pedig mostanában elég jó a DTM, hiszen ballasztrendszer és egyéb hókuszpókuszok nélkül is fordulatos és izgalmas az idei bajnokság. 2019-ben a DTM teljes mértékben átáll az új technikai szabályokra, a japánok pedig 2020-ban az endurance követelményeknek is megfelelő, kissé módosított verziót használják majd.

A szabályrendszer fontos része, hogy sok közös elemet használ majd a két bajnokság. Ez a költségcsökkentés záloga is, hiszen így rengeteg fejlesztési és gyártási költség megspórolható. Az autók központi része a DTM-ben már évek óta használt szénszálas monocoque lesz. A motorokat 2 literes 4 hengeres turbós erőforrásokra cserélik, ám ezek körülbelül 100 lóerővel erősebbek lesznek a DTM-ben használt V8-asoknál. A 620 lóerős motorokkal 300 km/h feletti végsebességre lesznek képesek az autók. A nagyobb tempó jobb fékeket kíván, így a versenyautók orr része is nagyot változik majd, hogy a fékek és az erőforrások megnövekedett hűtési igényét is ki tudják szolgálni. A Japán SUPER GT-ben használt első és hátsó diffúzor és a hátsó szárny egészíti ki majd a csomagot.

Bár a japánok csatlakozásár 2020-ig várni kell, már jövőre rendeznek két közös versenyt. Az Európában és Japánban rendezett futamokra egyedi BoP rendszert dolgoznak ki (remélhetőleg a WTCR ámokfutóit nem engedik a közelbe), és a DTM szabályrendszere szerint méri össze tudását a két sorozat. Versenyző csere és tankolás nem lesz, de a kerékcsere kötelező lesz a versenyeken. 

Biztos vagyok benne, hogy ezek a futamok izgalmasak lesznek a szurkolók számára a világ minden táján, és tovább folytathatjuk a közös fejlesztéseket” – mondta Bandoh, Berger pedig azt is hozzátette, hogy az új gyártók számára is vonzó lehet a közös bajnokság.

BMW, Audi, Nissan, Lexus, Honda és a DTM versenyzők mellett Jenson Button és Heikki Kovalainen. Nem rossz kínálat, még talán a Mercedes is meggondolja magát és részt vesz a bajnokságban. 2 literes turbómotorja sok gyártónak van, kérdés, hogy ebbe az elitligába kiket vesznek be. Véleményünk szerint annak nincs sok realitása, hogy tömeggyártók is szerepeljenek, hiszen az öt prémiumgyártónak nem érdeke, hogy egy Opel, vagy egy francia márka adott esetben elkalapálja őket. Láttunk már hasonlót, annak idején a WTCC-ben is bosszantotta a BMW marketingeseit, amikor egy Chevrolet előttük végzett, nem is maradtak sokáig a sorozatban. Igaz, ezzel az öt (vagy a Mercedesszel együtt hat) márkával már egy olyan bajnokság születhet, ami valóban remek szórakozást nyújthat a nézőknek.