Szikla fosztotta meg a győzelemtől Hidegéket

Győzelmi reményekkel vágott neki a 27. Rally Opatijának Hideg Krisztián és Kerék István. A remények az első nap végén még úgy tűnt, valóra is válhatnak, ám szombat reggel egy érthetetlen baleset miatt meghiúsultak. A Skoda Fabia R5-ös alakulat szakaszról szakaszra küzdötte fel magát a horvát dobogóra, illetve az abszolút 4. helyre.

Hideg Krisztián: Az Opatija Rally igencsak feladta a leckét nekünk, ugyanis esős-napos időszakok váltakozása jellemezte az időjárást. Míg például az első három körben még vizes gumival kellett mennünk, addig a negyedikre totál felszáradt a pálya, és gumitaktikát kellett változtatnunk.

A pénteki napunk nagyon jól sikerült, hiszen mindkét kiírt szakaszt sikerült megnyernünk. Szombaton így az élről rajtolhattunk, habár jobban örültem volna, ha másodikként vagy harmadikként indulunk. Később be is igazolódott, hogy sokkal jobban jártunk volna: a másnapi első gyorson, egy szűk elágban egy hatalmas sziklára hajtottunk, és ez a manőver azonnal meg is pecsételte a versenyünket. Pont telibe vágtuk a sziklát, így a többieknek már nem kellett ezzel bajlódniuk. Mi viszont defektet kaptunk, és még 10 kilométert kellett így megtennünk, aminek az lett a következménye, hogy 1 perc 10 másodpercet kaptunk a mezőny elejétől. Ez az abszolút 40. időhöz volt elég, összetettben pedig a 13. pozícióig csúsztunk vissza.

Úgy gondoltam, hogy majd jól bekezdek szombaton, és eldöntöm a versenyt – hát ez sikerült, csak nem a mi javunkra… Az az igazság, hogy az eset után elég kedvetlenül vezettem, de így is fokozatosan tudtunk előre lépni, két gyorsot meg is nyertünk. Az abszolút 4. hely volt reális, és ezt el is értük, a többi csak felesleges kockázatvállalás lett volna.

Amúgy egy nagyon jó verseny volt, szuper pályákkal, gyönyörű környezetben, és a rendezők is maximálisan kitettek magukért. Ezen most túltesszük magunkat, és még jobban koncentrálunk a következő, zágrábi megmérettetésre, hiszen az lesz az igazi vízválasztó.

Hétvégén amúgy nem csak én, de a gyerekeim is versenyeztek. A brucki gokartversenyen Ádám nyert a kategóriájában, Réka pedig 2. lett. Összességében tehát egy sikeres versenyhétvégéje volt a családnak, hiszen mindenki dobogóra állhatott, igaz, én csak képzeletben, a horvát értékelés pódiumának 2. fokára. A csapatnak pedig ez úttal is köszönöm, hogy Kazár Miki miskolci esése után olyan gyors és tökéletes munkát végeztek a kocsin, hogy egy hibátlan Skoda állt a rendelkezésünkre.

 

Kerék István: Nagyon vártuk és készültünk a versenyre, hiszen régen, még márciusban, a Kumrovec Rallyn ültünk legutóbb autóban. Erős mezőny gyűlt össze, de nagyon bíztunk abban, hogy esélyesként tudunk elrajtolni a futamon. Így is álltunk hozzá, és ez bejött, saját magunk nagy meglepetésére is megnyertük az első napot. Ám másnap reggel, rögtön kezdésként megtörtént a szerencsétlen baleset, a találkozásunk a sziklával. A mai napig nem értem, hogy történhetett ez meg, nehéz volt ezt feldolgozni. A maradék 8 gyorson igyekeztünk minél előrébb küzdeni magunkat, ami sikerült – az abszolút 4., illetve a horvát értékelés 2. pozíciójáig. Elemeztük utólag a menetelésünket, és úgy érzem, hogy az utolsó pillanatig esélyünk lett volna a versenyt megnyerni…

Összességében szomorú és csalódott vagyok, hiszen sok munkánk volt ebben a versenyben, ugyanakkor nem kell nagyon csüggednünk, hiszen még mindig vezetjük a horvát bajnokságot Prodan előtt.

forrás: Hideg Rally Team, foto: Galadriel