Thierry Neuville nyerte a Svéd Ralit

A Thierry Neuville – Nicolas Gilsul kettős megnyerte a Svéd Ralit, ezzel az idei első, karrierje hetedik világbajnoki győzelmét szerezte, és vezeti a bajnokságot. A második helyen a Craig Breen – Martin Scott páros ért célba, Breennek ez eddigi legjobb WRC eredménye. Harmadikként egy újabb Hyundai versenyzőpáros, az Andreas Mikkelsen – Anders Jaeger duó végzett. A WRC2 kategóriát a japán Katsuta Takamoto nyerte. 

Neuville szinte tökéletesen kontrollálta a versenyt, komolyabbat csak szombaton hibázott, amikor először megpördült, majd a Colin’s Cresten majdnem összetörte az autót. Mindkét esetet megúszta, és vasárnap sem hibázott, sőt az első gyorsaságin volt annyi lélekjelenléte, hogy óvatosan jött le, ellenőrizte az itinert, majd másodjára futott egy második időt. A Power Stagen negyedik lett, ezzel újabb két pontot gyűjtött. A célban megköszönte a majd 200 fős Hyundai csapat munkáját, és nagyon sportszerűen azt is elismerte, hogy tavaly jobban megérdemelte volna a győzelmet, most nem számított a sikerre. 

Craig Breen sokat várt az újabb dobogóra, hiszen eddigi egyetlen pódiumot érő eredményét még 2016-ban a Finn Ralin érte el. A nehéz időszakát élő Citroennek is nagy szüksége volt erre az eredményre, így Breen vasárnap már nem kockáztatott, biztonságos autózással begyűjtötte a második helyet. A versenyen nagyon kiegyensúlyozott volt, három szakaszt megnyert, és a csütörtöki szuperspeciál kivételével mindig a legjobb nyolcban volt.

Andreas Mikkelsen szombaton veszítette el a második helyet, ugyanabban a kanyarban forgott meg, mint Neuville. Vasárnap még egy defektre is gyanakodott az utolsó előtti gyorson, de a Power Stage-et a harmadik helyen zárta, így első Hyundaijal elért dobogós helye mellé még 3 pontot gyűjtött.

Esapekka Lappi végül negyedik lett, köszönhetően annak, hogy az utolsó éjszakán végre sikerült tökéletesen beállítani a Toyotát. Lappi második hellyel kezdett az utolsó napon, majd megnyerte az utolsó két gyorsaságit. Ha pénteken a hatos gyorsaságin nem ütközik a hófalnak, és ott a hó nem tömíti el a légbeömlőt, akkor a dobogóért harcolhatott volna. Negyedik helye mellé az utolsó gyorson szerzett öt ponttal vigasztalódhat.

Lappi tempójának Hayden Paddon látta kárát, az új-zélandi az utolsó gyorson csúszott vissza az ötödik helyre. Ehhez kellett a saját hibája is, lefulladt, és nehezen indult újra az autó. Szombaton a 16-os gyorson is a hófalban kötött ki, ott is sok időt veszített. Sajnálhatja, mert pénteken jól kezdett, két gyorsaságit is megnyert. 

 

Mads Ostberg minden dicséretet megérdemel, remek visszatérés volt, jó tempóban, kiegyensúlyozottan autózott. A C3 WRC beállításait kell még megtanulnia, ezzel szenvedett sokat, ráadásul az utolsó napra félreértették egymást a csapattal, és az autó rosszabb lett mint előtte volt. Reméljük a Citroen is rájön, hogy hiába az arab pénz, Ostberg szerepeltetésével jobban járnának. A norvég még a Colin’s Cresten is brillírozott, idén újra ő volt a legjobb, 42 méterre repült.

Jari-Matti Latvala is a beállításokkal kínlódott a Svéd Ralin, így a tavalyi győztes tempó csak szép emlék marad, megismételni nem sikerült. Pénteken az első kihajtással akadtak gondok a Yarison, vasárnapra differenciált cseréltek, és ez végül megoldotta a problémákat, de már későn, Latvala végül hetedik lett. 

Teemu Suninen egész verseny alatt saját magát ostorozta, de nem kellett volna, első versenye volt ez az új WRC-vel, és ehhez képes a nyolcadik hely szép eredmény. Mögötte Ott Tanak végzett, ő a kieső Kris Meekevel ütközött a 13-as gyorsaságin, és a takarítással is megszenvedett. Hiába nyert hat gyorsaságit az észt, a kilencedik helynél nem jutott előrébb. 

Sebastien Ogier két napon át takarított, és pontszerzésre csak a Power Stagen maradt esélye. Emiatt a francia a jobb rajtpozícióért trükközött egy kicsit, késett, hogy rajtpozíciója legyen, és ugyan megbüntették érte. Ezzel elveszítette a tizedik helyet, viszont a 19-es gyorson elért második helyével négy pontot gyűjtött. Ogier büntetésével Elfyn Evans lett a tizedik, az első nap defektet kapott, többször meg is forgott, így ebben a versenyben most ennyi volt.

FRISSÍTÉS: vasárnap este az eredménylistákon már Ogier a tizedik, tehát Evans is késett a végén. Vitatható csapattaktika, de ha év végén a Vb cím múlik rajta, butaság lett volna nem meghúzni.

A WC2-ben Katsuta Takamoto megőrizte az első helyét, a japán csodásan vezetett és végig ellenállt Pontus Tidemand támadásainak. Tegnapi cikkünk óta már másoknak is kiderült, hogy a japán pilóta Tomi Makinennél tanulta a hókocsizást, így nem akkora meglepetés a győzelme, bár tavalyi 10. helye után nagyon szép siker az idei győzelem. A történetében még az érdekes, hogy bár Forddal indult, de Takamoto egyébként a Toyota Gazoo Racing fejlesztő pilótája. A harmadik helyen a fotelpróféták kedvence, az amúgy nem ügyetlen Veiby végzett fél perces hátránnyal. A korábban Opel Adammal mitsubishis “sztárpilótákat” oktató Huttunen végül ötödik lett az R5-ös Hyundaijal, a 11. gyorson hibázott nagyot, addig versenyben volt a dobogóért.

A Svéd Rali végeredménye:

1 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 2h52m13.1s
2 Craig Breen, S.Martin Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 19.8s
3 Andreas Mikkelsen, A.Jager Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 28.3s
4 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 45.8s
5 Hayden Paddon, S.Marshall Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 54.4s
6 Mads Ostberg, T.Eriksen Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 1m15.3s
7 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 2m04.9s
8 Teemu Suninen, M.Markkula M-Sport Ford WRT Ford 2m52.2s
9 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 3m44.4s
10 Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport Ford WRT Ford 5m27.4s

A Rali-világbajnokság állása két verseny után:

1 Thierry Neuville 41
2 Sebastien Ogier 30
3 Jari-Matti Latvala 23
4 Esapekka Lappi 23
5 Ott Tanak 21
6 Andreas Mikkelsen 21
7 Craig Breen 20
8 Kris Meeke 17
9 Hayden Paddon 10
10 Elfyn Evans 9

foto: M-Sport, Toyota Gazoo Racing, Citroen Media, Hyundai Motorsport