A TCR Europe is Yokohamákkal versenyez

A WTCR után a TCR sorozatkövetkező lépcsője, a TCR Europe is Yokohama abroncsokkal versenyez majd, és nem csak 2018-ban, hanem azt azt követő két évben is. Emellett az egyik legerősebb bajnokság a TCR Benelux is a japán gumikkal versenyez majd három éven át.

A bejelentésben konkrét abroncsokat és méreteket is megneveztek. Száraz futamokon a Yokohama A005 slickeket, esős versenyeken az A006 esőgumikat szállítja a gyár. A költségekről is lehet némi fogalmunk, ugyanis a TCR-ben használt 250/660R18-as A005 cikkünk írásakor 64.452 forintba kerül a maxgumi webshopjában. 

A szabályok szerint az év első versenyére 12 új száraz abroncsot vihet egy versenyző, majd az azt követő futamokon 16 abronccsal gazdálkodhat amiből 8 lehet új gumi. Esőgumiból versenyenként 12 használható. Ez azt jelenti, hogy egy futamon a gumiköltség bő félmillió forintos tétel egy autóra.

A Yokohama tehát továbbra is a túraautózásra koncentrál, hiszen a WTCR és TCR Europe mellett az újonnan induló TCR UK beszállítója is a japán vállalat lesz. Sportszakmailag is könnyebb lesz a csapatok dolga, mert ha feljebb akarnak lépni a sorozaton belül, akkor sem kell új adatokat gyűjteni az abroncsokról, akár nemzeti bajnokságból lépnek az európai sorozatba, akár a WTCR-hez csatlakoznak.

Thomas Witt, a Yokohama motorsport divíziójának elnöke a bejelentés kapcsán elmondta az ilyenkor szokásos szöveget, amit annyira sablonos, hogy nem is idézzük, a gyakorlati próba úgyis a futamokra marad majd. A nagy kérdés továbbra is az, hogy megszűnik e a Nürburgringen látott defektsorozat.