Herczig Norbert a MOL Racing Team színeiben, új navigátorral indul az ERC-ben

Új csapattal, új navigátorral, új bajnokságban de a régi autóval versenyez 2018-ban Herczig Norbert. Az ERC hat futamán és a Veszprém Ralin mindenképp rajthoz áll a négyszeres magyar bajnok és új navigátora Ferencz Ramón, versenyautójuk pedig továbbra is a Baumschlager Team által felkészített Skoda Fabia R5 lesz.

Tavaly év elején már célként fogalmazta meg Herczig Norbert, hogy 2018-ban az európai porondon folytassa a versenyzést, de ismerve Norbit tudtuk, hogy csak akkor vág bele a kalandba, ha a feltételek adottak lesznek ahhoz, hogy a legjobbak között versenyezhessen. A magyar bajnoki indulásnál lényegesen nagyobb költségvetés megteremtéséhez a MOL vállalt nagyobb szerepet az eddiginél, a hazai olajtársaság névadó szponzorként állt a csapat mellé, így Norbi már a MOL Racing Team versenyzőjeként indulhat az ERC-ben. A mínuszolások miatt a nyolcfutamos bajnokságból hat versenyt elegendő teljesíteni, így hat futamon mindenképpen elindul a csapat, de a hazai közönséget sem hagyják cserben, a Veszprém Ralin is rajthoz állnak.

„Évek óta tudatosan készülünk arra, hogy a nemzetközi mezőnyben is megmutathassuk mire vagyunk képesek, azonban erre eddig megfelelő háttér nélkül nem volt lehetőségünk. Büszke vagyok arra, hogy az ország egyik legnagyobb vállalata és a többi partnerünk is úgy döntött, hogy támogat a céljaink megvalósításában. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy mindent megteszünk azért, hogy a legjobb eredménnyel zárjuk a versenysorozatot” – nyilatkozta Herczig Norbi. Elvárások tekintetében azt is figyelembe kell venni, hogy a Barum Ralit kivéve újak lesznek a pályák, így ha az idei szezont tekintsük inkább ismerkedő évnek. A race1.hu csapata egy legjobb ötbe kerülés már sikernek értékelne.

 

Fontos változás, hogy Bacigál Igor helyett Ferencz Ramón ül majd a jobb egybe. Az Eb szereplés nemcsak a költségek, és a versenytáv tekintetében más nagyságrend egy nemzeti bajnoksághoz képest, sokkal több időt is követel a versenyzőktől. Igor ezt nem tudta vállalni, ezért váltak el az elmúlt három évben három bajnoki címet szerző páros útjai. Ferencz Ramón 2012-ben bajnok lett Kazár Miklós oldalán, és akkor az Eb szereplést fogalmazta meg következő célként. A páros egy rövid teszten már túl van, de az első igazán komoly megmérettetés a február végi németországi teszt lesz. A pilóta és a navigátor is biztos benne, hogy az együttműködés zavartalan lesz, a közös hang már megvan.

 

A versenyautó marad a jól bevált Skoda Fabia R5, és marad a Skoda Motorsport támogatása is. Herczig Norbert régóta kötődik a márkához, hiszen 21 évvel ezelőtt egy Skoda Favorittal indult versenyzői pályafutása, majd 2004-ben első abszolút győzelmeit is Skoda Octavia WRC-vel szerezte. A legelsőt épp a Veszprém Ralin, talán ezért is választotta ebben az évben a hazai futamnak Norbi. A háttérrel nem lesz gond, Baumschlagerék már sokszor bizonyították, hogy a legjobbak között vannak. A benzintankba természetesen ugyanúgy mint az elmúlt két évben MOL benzin kerül, de a cég továbbfejlesztette a MOL Racing Fuel RST-t. A MOL mérési eredményeket is elárult az üzemanyagról, 3-4 plusz lóerőt és 4%-kal kevesebb fogyasztást tud a hazai benzin, mint a külföldi versenytársak. Abban bíznak, hogy az ERC eredmények láttán más csapatok is használni fogják majd a MOL versenybenzint.

A Rali Európa-bajnokság idén nyolc helyszínen zajlik, a rajt március végén a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken lesz.

március 22-24. – Azores Airlines Rallye – Azori-szigetek  (murva)
május 3-5. Rally Islas Canarias – Kanári-szigetek  (aszfalt)
június 1-3. Acropolis Rally – Görögország (murva)
június 15-17. Cyprus Rally – Ciprus (murva)
július 20-22. Rally di Roma – Olaszország (aszfalt)
augusztus 24-26. Barum Czech Rally Zlín – Csehország (aszfalt)
szeptember 21-23. Rally Poland – Lengyelország (murva)
október 12-14. Rally Liepaja – Lettország (murva)