Túl az első teszten a Volkswagen Polo GTI R5

Reszkess ralis társadalom, a Volkswagen is R5-ös autót épít! A franciaországi Fontjoncouseban teljesítette az első tesztkilométereket az új Polo R5, és nem meglepő, hogy sikeres tapasztalatokról számoltak be.

Az autót a gyár tesztpilótája Dieter Depping, és a svéd WRC2 bajnok Pontus Tidemand vezette. A két pilóta három napon át gyűjtötte a tapasztalatokat a 270 lóerős versenyautóról, amely a legújabb Polo generációra épül.  A pálya nem volt ismeretlen a csapatnak, 2011-ben épp itt próbálták ki először a Polo WRC-t, amivel aztán 2013 és 2016 között verhetetlenek voltak.

A sikeres teszt nagyon jó jel, és nagyszerű motiváció” – mondta a Volkswagen Motorsport igazgatója, Sven Smeets. “Azok után, hogy rengeteg munkaórát töltöttünk el az új autóval a számítógépek előtt, aztán pedig a műhelyben, a Polo GTI R5 most megmutatta mire képes a pályán. Hasznos adatokat gyűjtöttünk a további fejlesztéshez.”

Először egy 3.85 kilométeres aszfaltos szakaszon próbálták ki a Polót, száraz pályán, 10 fokos hőmérsékleten. A beállításokat keresték, valamint a gumik, a fékek, a motor és a hűtés megbízhatóságára voltak kíváncsiak. A második és a harmadik napon köves-murvás szakaszra költözött a csapat, ahol a karosszéria, a lengéscsillapítók és a felfüggesztés is jól vizsgázott. 

Különleges érzés visszatérni ide, ahol hat évvel ezelőtt elkezdődött a Polo ralis kalandja” – kezdte Depping, aki 2011-ben is vezetett a teszten. “Ez most arról szólt, hogy megtaláljuk a legjobb beállításokat az új R5-ös autóhoz. A legfontosabb az volt, hogy sok kilométert tegyünk meg, hogy a mérnökök minél több adathoz jussanak. Csak egy dolgot mondhatok: az R5-ös Polo nagyon gyors, percíz és jó versenyautó. Azonnal otthon éreztem magam benne.”

A Volkswagen tervei szerint az új autó 2018 második felében kerül majd a piacra. Kérdés, hogy mi a konszern célja, hiszen annak nincs sok értelme, ha a pályákon két modellel vannak jelen a kategóriában, így talán nem tévedünk nagyot azzal, hogy a Fabia hamarosan a múlt lesz, és a Polo a jövő. Ha most Fabia R5 tulajdonosok lennénk, mi azonnal meghirdetnénk az autót, és megrendelnénk az új Polót, mert a Volkswagen nem mostanában nem szokott hibázni.