Nem a ballaszt dönt a WTCC világbajnoki címről

A Honda és a Volvo is 80 kilogramm ballaszttal versenyez a WTCC szezonzáróján Katarban, míg a Citroen 60 kilót kapott Makaó után. Nem a büntetősúlyok döntenek majd a szezonzárón, ahol Michelisz Norbert a világbajnoki címért versenyez.

Kifizetődő volt Norbi taktikája a makaói fő futamon, hiszen a verseny második felében Norbi épp azért ment lassan, hogy az utolsó futamra ne kerüljön túl sok ballaszt a Hondába. Az utolsó három versenyhétvége összesített adatai alapján dőlt el, hogy mindkét bajnoki rivális a maximális 80 kilogrammos ballaszttal versenyez majd. Ez abból a szempontból kedvező, hogy a tavalyi katari versenyen Norbiék 30 kilogrammal nehezebbek voltak, mint az alapsúlyon versenyző Volvók.

 

A makaói szezonzáró után Tom Chilton még boldog volt amiatt, hogy a leggyorsabb kört futotta, de Robert Huff tempójával együtt ez azt jelentette, hogy azonnal belekerül 60 kilogramm a Citroenekbe is, így talán ők sem tudnak majd beleszólni a bajnoki címért folyó versenybe. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ha a számtalan variáció közül az valósulna meg, hogy Katarban a nyitó futam után nem változna a különbség Björk és Norbi közt (Makaóban ez így volt), akkor Norbi győzelme esetén Björknek a második hely sem lenne elég, és 60 kilogrammal talán a Citroenek sem lesznek elég gyorsak a győzelemhez. Számtalan forgatókönyv van még, nem is érdemes számolgatni a nyitó futam vége előtt, de lényeg, hogy a három legerősebb márka közt nincs lényegi különbség.

A Chevrolet és Lada is 10-10 kilogrammal versenyez majd, így az a ritka hétvége következik, amikor minden autóban lesz majd büntetősúly.

Honda Civic +10 kg 1180 kg
Volvo S60 +0 kg 1180 kg
Citroen C-Elysée +60 kg 1160 kg
Chevrolet Cruze +10 kg 1110 kg
Lada Vesta +10 kg 1110 kg

foto: Castrol Honda Racing Media