Bennani nyert, Norbi tört Makaóban, de megúsztuk

Mehdi Benneni nyerte a WTCC makaói nyitó futamát, amely piros zászlóval ért véget, miután Michelisz Norbi a hetedik körben a korlátnak ütközött. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az utolsó befejezett körben Norbi még az ötödik volt, így megkapta az ezért járó 10 pontot. Thed Björk ötödik lett, így újra 16.5 pont előnnyel vezeti a bajnokságot Norbi előtt. A Zengő versenyzők is célba értek, Nagy Dániel 15. Szabó Zsolt Dávid 16. lett.

Ha őszintén akarjuk összefoglalni a makaói nyitó versenyt, akkor azt kell mondanunk, hogy mindhárom Honda pilóta hibázott ezen a futamon, és hibázott a csapat is a stratégiával. Az első hiba a rajtnál történt, amikor Esteban Guerrieri nemhogy lelassította volna a svédet, Björk még meg is előzte őt. Szerencsére Michelisz Norbi pedig Tom Chiltont rajtolta le, majd Guerrierit is megelőzte, így ötödikként követte Björköt.

A második hiba az volt, hogy a harmadik Ryo Michigami sem tudott mit kezdeni a mögötte érkező Björkkel. Igaz, hogy a japán derekasan állta a Volvo támadásait, de a bajnokság ezen szakaszában azt vártuk volna, hogy lelassítja Björköt, hogy Norbi előzni tudjon. Nem így történt, így tulajdonképpen végigvonatozták a távot. A japánok sajnos néha túlságosan naívak, így valószínűleg nem akarták, hogy Michigami esetleg elveszítse első dobogós helyét. Ha viszont ez Norbi, és ezzel a Honda egyéni bajnoki címébe kerül, akkor azt kell mondanunk, hogy ehhez a sporthoz sajnos ennél több ravaszság kell. Az egyetlen említésre méltó esemény az volt, hogy a meglepően sokáig kitartó Gleasont végül megelőzte Huff, akit követett Chilton és Catsburg is.

A hetedik körben aztán jött az újabb hiba a Hondától, ezúttal Norbi volt a hunyó. A pályának azon a részén hibázott ahol az időmérőn Nestor Girolami, eltalálta a jobb oldali korlátot, az megdobta az autót és a szemközti falban kötött ki. A Honda keresztbe állt, a mögötte jövők pedig nekiütköztek, így Guerrieri, Huff és Chilton autója is alaposan összetört. A versenyt piros zászlóval megszakították, és az utolsó befejezett kör alapján Bennani, Coronel, Michigami, Björk, Michelisz, Guerrieri lett a végső sorrend.

Szerencsére Makaóban nem érvényes a 15 perces javítási időről szóló szabály, így a sérült autókat lesz idő megjavítani a fő futam kezdetéig. Abban pedig erősen bízunk, hogy Norbi autójának nem sérült meg a bukócsöve, amikor Guerrieri nekiütközött.

A makaói nyitó futam végeredménye: