Ekström harmadszor, vagy Rast először?

A DTM továbbra is tudja, hogyan kell jó versenyeket rendezni, és a végéig fokozni a feszültséget. A hétvégén Hockenheimben dől el ki lesz az idei bajnok, és matematikailag még a mezőny harmada esélyes a végső győzelemre, igaz, minden valószínűség szerint Mattias Ekström és René Rast közt dől el a bajnokság.

A legkedvezőbb helyzetben az Audi van a szezonzáró előtt, mindhárom értékelésben ők állnak a legjobban. A gyártók közt 166 pont az előnyük, a csapatbajnokságban a Rosberg Team 87 ponttal vezet a legjobb mercedeses istálló előtt, az egyéni értékelést pedig négy audis versenyző vezeti. Mattias Ekström (172 pont), René Rast (151), Jamie Green (137) és Mike Rockenfeller (134) után következik csak a legjobb BMW pilóta a 134 pontos címvédő Marco Wittmann, míg a szezon elején parádésan teljesítő Lucas Auernek 131 pontja van, és már csak a hatodik. 

Mattias Ekström 21 pontos előnyével a legnagyobb esélyes, ő akár már szombaton bebiztosíthatja a címet, hiszen ha legalább 29 ponttal vezet a verseny után, akkor már bajnok. Amennyiben ez sikerül neki, akkor napra pontosan 10 évvel a második címe után lenne harmadszor is a DTM bajnoka. Ezzel Ekström lehet a DTM harmadik olyan pilótája, akinek kettőnél több címe van. Bernd Schneider ötször, Klaus Ludwig háromszor diadalmaskodott, Ekström így két német versenyző mellé írhatná fel a nevét. “A 21 pont megnyugtató előnynek tűnhet, de én tudom, hogy milyen gyorsan el lehet veszíteni a vezetést, különösen itt a DTM-ben. Csak egy olyan verseny kell, ahol nem úgy mennek a  dolgok, ahogy tervezted, és a kényelmes előnyöd máris történelem” – mondta a svéd audis. 

Ekström szájából a sajtot épp márkatársa a 30 éves René Rast énekelheti ki, aki újoncként lehet bajnok. Utoljára ez Nicola Larininek sikerült 24 évvel ezelőtt, az Alfa Romeo 155 V6 TI-vel. “Mindenképp nyertes leszek” – mondta az optimista Rast. “Az év elején ki gondolta volna, hogy a szezonzárón a bajnoki címért küzdök majd? Megvan az esélyem, hogy egy tökéletes hétvégével megszerezzem az elsőséget.”

A 2013-as bajnok Mike Rockenfeller 35, az elmúlt két évben dobogós helyen záró Jamie Green pedig 38 pontos hátrányban van. 56 pontot lehet még gyűjteni, de az ő végső sikerükhöz az is kellene, hogy a riválisoknak pocsék hétvégéjük legyen. Idén eddig a legtöbb pontot egyetlen hétvégén Robert Wickens gyűjtötte, a kanadai 42 pontot szerzett a Nürburgringen, míg Lucas Auer és René Rast 40 pontot kasszírozott a legjobb hétvégéjén, így elméletben sikerülhet, de ehhez megint csak az kell, hogy az előttük állók alig szerezzenek pontot. Ismerve az Audi idei taktikai húzásait, ennek vajmi kevés az esélye.

A bajnoki címvédő Marco Wittmann felkészülésként legjobb ha a templomot látogatja, mert ahhoz, hogy újra első legyen a bajnokság végén már igazi csoda kellene. A 38 pontos hátrányt kellene ledolgoznia, úgy, hogy ebben az évben még nem nyert futamot. Nála talán jobb esélyei vannak Lucas Auernek, aki a szezonnyitón pole pozíciót szerzett Hockenheimben, és a kissé kaotikusan alakuló második futamon is negyedik lett, így ezen a pályán megint jól szerepelhet. “Az én helyzetemben nem kell másokra figyelni. A maximumot kell kifacsarnom az autómból és magamból is, és kockázatot kell vállalnom. A mottóm: All in!” – nyilatkozta az osztrák pilóta. 

foto: DTM Media