Aston Martin Red Bull – 2018-ban ez a hivatalos neve a Red Bull F1-es csapatának

A Red Bull Forma-1-es csapata hivatalosan bejelentette, hogy az istállót a következő évtől Aston Martin Red Bull Racingnek fogják hívni!

A partneri kapcsolat szorosabbra fűzése logikus lépés volt, hiszen az Aston Martin logója már két éve ott van a Red Bullokon, és a Valkyrie nevű szupersportkocsi is közös projekt. A Milton Keynes-i csapat hétfőn azonban bejelentette, az eddiginél is szorosabbra fűzik kapcsolatukat, így 2018-tól hivatalos névadó szponzoruk lesz az Aston Martin.

A Red Bull által kiadott közlemény szerint logikus és időszerű volt a kapcsolatuk megerősítése és elmélyítése, és partnerségük jóval többről szól puszta márkanépszerűsítésnél. Technikai együttműködésről állapodtak meg, amelynek keretében a Red Bull Milton Keynes-i technológiai központjában külön részleg alakult, ahol 110 tervező és mérnök dolgozik együtt az Aston Martinnal a Valkyrie-projekten és annak folytatásán.

„Együtt álmodtuk meg és alkottuk meg a sikeres Aston Martin Valkyrie-t 2016-ban, idén kiszélesítettük a kapcsolatunkat, és most örömmel erősítjük tovább ezt a partnerséget, és versenyzünk 2018-tól Aston Martin Red Bull Racing néven” – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök, aki már Szingapúrban utalt rá, hogy bejelentésre készülnek a brit céggel. A Valkyrie-vel is van még munka, a tesztek jövő évben kezdődnek, és a szerencsés (és gazdag) vásárlók 2019-ben kaphatják meg az első autókat.

Az Aston Martin elnöke, Andy Palmer eközben újra megerősítette, nagy potenciált lát az F1-es szerepvállalásukban. „A névadó szponzori megállapodás logikus lépés volt a Red Bull-lal való innovatív együttműködésünkben. Tetszik nekünk, hogy nemzetközi szinten milyen nagy figyelmet generálhat az újraélesztett Forma–1. A motorokról folyó egyeztetéseket is érdeklődve figyeljük, de csakis akkor, ha a körülmények megfelelőek lesznek számunkra. Nem szeretnénk költségkorlátozás nélküli fegyverkezési versenyben részt venni, de hisszük, hogy az FIA képes lesz megfelelő közeget teremteni, amely arra sarkall minket, hogy mi is részt vegyünk a sorozatban.” 

Magyarán, az Aston Martin szívesen lenne F1-es motorbeszállító, de csak akkor, ha az józan költségvetéssel vállalható. A legfrissebb hírek szerint vannak olyan gyártók, akik mégsem tartják jó ötletnek a mostani motorokat bonyolulttá és költségessé tevő MGU-H betiltását, amely még az év első felében merült föl lehetőségként a gyártók vitája során. Természetesen azok állnak ezen az állásponton, akik élen járnak ezen technológiák fejlesztésében, és nem szeretnék, ha a fejlesztésre fordított erőforrásaikból nem húzhatnának hasznot a jövőben. Emellett annak kapcsán sincs egyetértés, milyen erőforrás alkotóelemeket egységesítsenek. 

foto: Red Bull Media