November első hétvégéjén zárul(hat) a Rali Ob

Az MNASZ Rally Szakági Bizottságának legfrissebb határozataiból kiderült mikor lesz (lehet) a bajnokság utolsó futama. November első hétvégéjére lehet készülni, de ahogy a határozat is fogalmaz, előbb a feltételeknek kell teljesülni. Tehát valahol, esetleg lesz egy verseny november elején, ami akár a bajnokságról is dönthet. Idézzük a három fontosabb szakági határozatot.

214/2017 Rallye Szakági Bizottság elektronikus határozat 2017.08.31.
A Rallye Szakági Bizottság úgy határoz, hogy a Kelet-Autósport Kft által bejelentett CREDOBUS Rallye ORB, ORC, R2, Historic futam, 2017 november 03.- 05. dátummal, – a szabályzatokban meghatározott feltételek teljesülése esetén -, a versenynaptárba kerülhet. Az rendezvény tekintetében az RSB, a kaució mértékét 2.000.000,- azaz kettőmillió forint összegben határozza meg.
Fenti határozatot a Rallye Szakági Bizottság 7 igen 2 tartózkodás mellett elfogadta.

215/2017 Rallye Szakági Bizottság elektronikus határozat 2017.09.01.
A Rallye Szakági Bizottság úgy határoz, hogy a Budapest Rallye 2017 rendezvény elmaradásának körülményeinek kivizsgálására munkabizottságot hoz létre. A vizsgálat időtartama 15 nap.
A Bizottság vezetője: Berényi Ákos 
Tagjai: Buna Zoltán, Csepela Tamás.
Fenti határozatot a Rallye Szakági Bizottság 6 igen 3 tartózkodás mellett elfogadta.

216/2017 Rallye Szakági Bizottság elektronikus határozat 2017.09.01.
A Rallye Szakági Bizottság úgy határoz, hogy az RSB 2018 évi szabályalkotó értekezletének időpontja, 2017 október 20.
Kérjük a tisztelt tagszervezeteket, versenyzőket, hogy az esetleges szabály módosító javaslataikat küldjék meg a berenyi.mnasz@gmail.com email címre.
Fenti határozatot a Rallye Szakági Bizottság 5 igen 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Végül nézzük kik döntöttek, ha esetleg valaki nem is merné a bizottsági tagokat:

A Rallye Szakági Bizottság tagjai:

szakágvezető: Berényi Ákos
tagok: Barna György, Bernhardt János, Buna Zoltán, Fodor Krisztián, Juhász István, Koch Gábor, Rádli József, Toma József

Azt, hogy a döntéseknél ki tartózkodott, és ki szavazott igennel, nem sikerült megtalálnunk a dokumentumok közt.