Magyar siker az S1600-ban is Loheacban, Szabó Krisztián hibátlan hétvégén van túl

Korábban még sosem sikerült Szabó Krisztiánnak ilyen bravúr, a Super 1600 kategória címvédője mind a négy kvalifikációs futamot, az elődöntőjét és a döntőt is első helyen zárta Franciaországban. A hétvégére még az összetett negyedik helyén érkezett, a hibátlan teljesítménynek köszönhetően pontegyenlőséggel elsőként várhatja a 2017-es szezon utolsó két fordulóját.

„A történet igazából ugyanaz volt vasárnap is, mint szombaton. A rajtoknál volt egy kis kontakt, az első két kanyarban összeértem másokkal, de megőriztem a vezetést, utána pedig viszonylag simán el tudtam lépni” – tekintett vissza napjára vasárnap délután a boldog nyertes. „A Q4 szorosabban alakult, nyolc tizedmásodpercen múlt az első hely. Az elődöntőben viszont öt, a döntőben négy másodperccel előztem meg a másodikat.”

„Nehéz megmondani, minek köszönhető ez a nagy különbség. A beállítások és autó jól működtek, és én is formában voltam. Belülről úgy éreztem, biztonságosan megyek, nem vagyok a limiten. Ez lehetett a kulcs, hogy stabilan, pontosan vezettem, és közben egészen jó köröket tudtam összerakni. Ha becsúszik egy-egy hiba, különösen esőben, az sokba kerülhet, figyeltem rá, nehogy elrontsak valamit. Most ráéreztem a pályára és az esőre is, jól rajtoltam mind a hatszor, tényleg nagyon összeállt ez a hétvége.”

Szabó Krisztián, két második hely után szezonja első győzelmét szerezte, a maximális 30 pontnak köszönhetően pedig nagyot ugrott előre a bajnokságban: a negyedik helyről, 13 egység hátrányból lépett holtversenyben az első helyre. „Ahogyan a verseny előtt mondtam, ha összerakok egy jó hétvégét, az előttem levőknek pedig nem megy annyira, akkor sokkal közelebb lehet kerülni. Ez is történt, ledolgoztam a teljes hátrányt, most pontegyenlőséggel vagyunk az első helyen Baumanisszal. Ha nem is ennyire, de újra két erős hétvégének kell következnie” – zárta a versenyző, emlékeztetve, hogy a szezonból már csak két forduló van hátra, melyek közül az első két hét múlva jön Lettországban.

A francia verseny végeredménye (Super 1600): 
1. Szabó Krisztián (magyar, Skoda Fabia)
2. Maximilien Eveno (francia, Citroen C2)
3. Ulrik Linnemann (dán, Peugeot 208)
4. Marton Gergely (magyar, Skoda Fabia)
5. Artis Baumanis (lett, Skoda Fabia)
6. Rokas Baciuska (litván, Skoda Fabia)

foto: Richards Baumanis