Franknek a csapata jelenti az életet

Ann Bradshaw először 1985-ben lett a Williams Grand Prix sajtófőnöke. Most, a csapat 40 éves évfordulóján van mire visszaemlékeznie. Méhes Károly készített vele interjút.

Emlékszik arra napra, amikor 1979-ben először nyert egy Williams? Ott volt Silverstone-ban?
Még nem voltam a csapatnál, de ott tartózkodtam a versenyen. Jól emlékszem, elvégre, ez nagy nap volt nekik. Williamset mindenki ismerte, én is, mert már egy ideje az autósportban dolgoztam újságíróként. Mindenki vele örült, mert tudtuk, hogy a semmiből indult… Manapság ezt már nem lehet megcsinálni, egyetlen fillér nélkül. De beszélt nyelveket, kerített szponzorokat és jó pilótákat. Különös nap volt, amikor először nyert, ráadásul a legmegfelelőbb helyen!

Mire a Williamshez került 1985-ben, már kétszeres világbajnokok voltak. Nem épp kiforrott Hondát használtak, és Keke Rosberg és Nigel Mansell voltak a versenyzők. Milyen volt a hangulat?
Hát, a Honda még nem volt épp megbízható, de legalább még nem a harmadik évünket nyűttük, mint idén a McLaren. Meg az ember úgy érezte, hogy a Honda hamar felül kerekedik a bajokon. A főszponzor a Canon volt, amúgy én is tőlük érkeztem a csapathoz. Érdekes és sűrű időszak volt. Szerencsére mindkét versenyzőt jól ismertem már a Forma Vee-ből és a Forma Fordból. Keke egyébként is már bajnok volt akkor.

Sokkal bonyolultabb volt egy csapat ügyeit intézni, mint csak egy szponzorét?
Hát persze, bár továbbra is hozzám tartozott a Canon PR-je. De mivel a csapat sajtófőnöke voltam, végül is a többi támogató is hozzám tartozott, és persze a pilóták. Nyilván semmi nem volt olyan szervezett, mint manapság. Le kellett szépen gépeljem a sajtóanyagokat, amit oda adtam pár újságírónak, aztán meg elmentem a postára, a feladtam a postát a médiának! Meg is kapták, mondjuk, csütörtökön. Ha valaki megírt egy anyagot, az nem volt ám fent két perc múlva a neten!

Párszor váltott, dolgozott a Lotusnál, az Arrowsnál, de mindig visszatért a Williamshez. Mi köti leginkább az idén 40 éves istállóhoz?
Az egész ott gyökerezik, hogy Franket az 1970-es évek óta ismerem, talán 1971-ben találkoztunk először. Aztán jöttek a bajnoki címek, Nigellel, Prosttal és Damonnal. A legrémesebb, nem is kell magyarázni, a Senna-történet volt. De például, hogy Magyarországnál maradjunk: Nigel itt nyerte meg a bajnokságot 1992-ben, Damon itt szerezte első győzelmét 1993-ban, még Boutsen is nyert itt 1990-ben, akit Senna végig kergetett célig; ők különben, ezt kevesen tudják, jó cimborák voltak. És persze, bár ez nem a Williamsszel volt, Damon majdnem megnyerte itt a futamot egy Arrowsszal 1997-ben. Nagyon sok szép magyar emlékem van!     

Mennyire változott meg a Forma-1 40 év alatt?
Ami a média oldalát illeti, ahogy én látom, több volt a tisztelet egymás iránt régebben. Csak aztán jöttek az egyre nagyobb szponzorok, nagyobb motorhome-ok, sok-sok pénz… Minden drágább lett, és egyszerűen több pénz kell hozzá, hogy itt lehess. Úgyhogy a sajtó is ezzel együtt változott, jött az internet és közösségi média. De ez egyben jó is, egy csomó olyasmi van ma, amit el tudtam volna fogadni negyven évvel ezelőtt is!

Vagyis, szép új világ? Szereti?
Igenis, szeretem! Elvégre jobb most, mint valaha, amikor öt nap késéssel futott be postán a sajtóanyag. Van Twitter, Facebook, fedélzeti kamera, aztán az edzések és a versenyek végeztével korábbi pilóták tárgyalják ki az eseményeket. Nem csak az van, hogy megnézik a tévében a futamot, hanem be vannak vonva a történésekbe, mindenről tudni lehet. Sokkal színesebb minden, és persze sokkal összetettebb is.

Frank Williams is ugyanilyen lelkes mind a mai napig?
Frank számára a csapata az élet. Látni kell, hogy évtizedek óta szenved – testileg. Ami életben tartja, az az istálló. Amit imád, és úgy fogalmaznék, hogy igazából nem is az legfontosabb a számára, hogy az autók gyorsabbak legyenek és a pilótái jobbak. A számára a legfontosabb, hogy ez a csapat ott legyen körülötte, mert ez a mindene.

foto: Kulcsár Enikő