Hét hónap után újra versenyautóban Rónai Tamás

A Gender Racing Team, és többszörös bajnok pilótájuk Rónai Tamás is megkezdte a felkészülést a 2017-es szezonra, a Szlovákiaringen teszteltek a Formula Renault-val.

Ez most a favágás volt, a finomabb részletek kifaragása majd a következő tesztre marad. 50-60 kört tettem meg az autóval, és ezek nagyon hasznos körök voltak, látszik, hogy a télen jól sikerültek a kisebb fejlesztéseink, a felújítás hatása is érezhető volt, és az autó még mindig nagyon gyors.” – monda  teszt után a race1.hu-nak Rónai Tamás, és azt is elárulta, hogy hiába nem ült versenyautóban az elmúlt hét hónapban, csak két kör kellett ahhoz, hogy ugyanúgy érezze magát, mint amikor tavaly a szezon végén kiszállt az autóból.

A Gender Team programja jövő héten egy fizikai tréninggel folytatódik, az osztrák hegyekben fejezi be a felkészülést a csapat. Utána újabb teszt következik, de ez már a finomhangolásé, hiszen a hungaroringi két tesztnap után április 21-én már kezdődik a bajnokság.
Rónai Tamás célja a bajnoki cím visszahódítása, hiszen tavaly egy apró csapatbaki, és egy futóművet érintő műszaki hiba olyan sok bajnoki pontba került, hogy hiába volt nagyon gyors a pilóta, a bajnoki cím elúszott. Két ponton múlt.

Az Ob, a Zóna és az Osztrák bajnokság mellett a nemzetközi szereplés továbbra is cél. “A Formula Renault NEC-ben, azaz az észak-európai kupában is szeretnénk elindulni. Remélem sikeresek lesznek a tárgyalások a támogatókkal, hiszen az egy újabb lépést jelentene a karrieremben. Nagyon erős sorozatról van szó, sok neves pilóta versenyzett és versenyez abban a bajnokságban. Szerencsére még van időnk, mert a bajnokság csak június második felében kezdődik.” – mesélt a tervekről Tamás. Azt pedig már csak mi tesszük hozzá, hogy a Formula Renault NEC-ben tavaly 34 versenyző indult, ami nagy szó akkor, mikor néhány vb sorozatban is alig jön össze a 16 pilóta. A tavalyi bajnok Lando Norris pedig idén a Formula 3-as bajnokságban indul, és már tagja a McLaren akadémiájának.

A tél nemcsak szimulátorozással, és az iskolai tanulmányokkal telt, Tamás a közutakra érvényes jogosítványt is megszerezte. Természetesen a kötelező kérdést is feltettük, és a válasz az volt: “Igen, elsőre sikerült.” 🙂